Közép-Európa Beatles múzeuma

A hosszú és kanyargós út (008)

máj 7, 2018

Nagy örömünkre szolgál, hogy mernyei barátunk Fehér Attila rendelkezésünkre bocsátotta az általa összeállított ‘A Hosszú és kanyargós út” című, a Beatles történetét feldolgozó könyve kéziratát, amit itt a blogon két hetente folytatólagosan közölni fogunk. Reméljük minél többeteknek fog örömet okozni, úgyhogy utazásra fel! Irány Liverpool és ha tetszett, látogassatok el hozzánk Egerbe, az Egri Road Beatles múzeumba is! Köszönjük Atesz!

 

A hosszú és kanyargós út

Szerkesztette: Fehér Attila

 

 

Brian Epstein: “Azonnal magával ragadott a zenéjük, a ritmus a fiuk humora a színpadon, és később is mikor már megismerkedtünk, mindig lenyűgözött személyes bájuk. Szóval igazából minden ott kezdődött. Nem mondhatnám, hogy túlzottan ápoltak és tiszták lettek volna. Cigarettáztak, ettek, beszélgettek a színpadon zenélés közben és háttal játszottak a közönségnek, egy-egy, nézőnek lekiabáltak valamit a színpadról, és állandóan röhögtek a saját vicceiken. De az tisztán érezhető volt, hogy valami különleges, forró hangulat van a levegőben, nagyon erős egyéni varázsuk volt.”

Bár nem értett a menedzseléshez, Brian meggyőzte a Beatlest, hogy megfelelő kapcsolatai révén hírnevet tud nekik szerezni.

Bill Harry: “A családja tele volt pénzzel és több lemezbolt is volt a tulajdonukba, az a tény pedig hogy vannak ismerősei a lemeziparba hirtelen, rádöbbentette a fiukat arra, hogy befolyása révén országos hírnévre tehetnek szert.”

Néhány dolgot meg kellett változtatniuk, hogy Brian kiharcolhassa nekik az országos hírnevet.

Bill Harry: ”Amikor Brian átvette őket,olyan mosoly albumba való fényképeket csináltatott róluk, öltönyben, nyakkendőben. John még régebben adott nekem hamburgi fényképeket, amin ö van a színpadon WC deszkával a nyaka körül, vagy amin alsónadrágban újságot olvas a Reeperbahnon. És amikor Brian átvette őket, John eljött hozzám és visszakérte ezeket a fotókat, mert Brian nem engedte volna meg, hogy ilyen kép alakuljon ki a fiukról.”

Brian erőfeszítései ellenére a Beatles perspektívái reménytelenül szűknek tűntek. Harmadik útjuk Hamburgba csak mélyítette lelki válságukat. Megérkezésük előtt egy nappal Stuart agyvérzésben meghalt. Stuart halála letaglózta őket, a régi clubbokra is ráuntak, valami jó hírre lett volna szükségük. Brian Epstein demo felvételt készített az együttessel és házalt velük. Elérte a DECCA szakértőjénél Mike Schmidtnél hogy a Cavernben hallgassa meg a fiuk játékát. A fiuk egyre vadabb tempóban játszottak, nem a saját számaikat, hanem azokat az ismert rockokat, amiket a legtöbb beat együttes Liverpoolban.

1961. év végére kaptak értesítést, hogy a DECCA hajlandó meghallgatni az együttest Londonba.

1962. január elsején már Londonban voltak, csak az volt a baj hogy eltévedtek, és csak 10 órai fárasztó zötykölődés után találtak a stúdióba. Amikor a felvételek elkezdődtek, már alig tudtak koncentrálni. Tizenöt dalt rögzítettek köztük három Lennon-McCartney szerzeményt.

Nem ment valami fényesen ezt ők is érezték, de azért bizakodva indultak haza. Csak márciusban kapták meg az elutasítást, az indoklásban az szerepelt, hogy túlságosan Shadowsos, és hogy a gitáregyüttesek,ideje leáldozóban van.

A DECCA elutasítása után Brian sorra járta a hanglemezkiadókat, akik sorra el is utasították. Amíg be nem tévedt az EMI irodájába, ahol felhívták a figyelmét George Martinra, aki új arcokat keresett a zenei életben. Martin meghallgatta a fiuk játékát, és abban maradtak, hogy meghallgatja a fiúkat a stúdióban is.

George Martin: “Egy nap beállított hozzám Brian Epstein és megkért hogy hallgassak meg egy együttest. Brian átvitt egy szalagot az EMI Oxford Street-i üzletébe, hogy átírassa lemezre, az egyik hangmérnök meghallgatta és úgy találta, hogy nagyon jó. Brian elpanaszolta, hogy az ország összes lemeztársaságánál járt már, sikertelenül. Azért jött el hozzám, mert azt híresztelték rólam, hogy kicsit dilis vagyok és lázongó, akinek minden szokatlan dolog kell, még a Beatles is.”

George Martin legalább annyira alkalmatlan volt egy rock and roll együttes producerének, mint Brian menedzsernek. Habár klasszikusokat tanult, bizarr paródiákat adott ki lemezen a Parlophonnál. Ami gyakorlatilag az EMI tulajdona volt. Martinnak igen kiterjedt kapcsolatai voltak.

George Martin: “A zenéjük nem volt valami eredeti, nem voltak igazán jó dalaik, megbeszéltem velük egy próba felvételt, ami azt jelentette hogy egy pár órát arra kell szánnom, hogy kiderítsem, mit tudnak. Már megvolt nekik a – Please Please Me – egy nagyon furcsa változata, ami meglehetősen lassú volt, megvolt nekik a – Love Me Do – és még egy pár furcsa szám olyan, mint a – Feet To Big – vagy a – Till There Was You – rengeteget énekeltettem őket hogy kiderítsem melyik, van jó hangja. Egy újabb Cliff Richárdot, Elvis Presley-t, vagy Tommy Steel-t kerestem és morfondíroztam, hogy Paul lenne az, vagy John, esetleg George nem ö nyilván nem, mert nincs olyan jó hangja, mint a másik kettőnek. És akkor hirtelen rájöttem, miért keresek én egy énekest, miért nem jó, úgy ahogyan vannak, nem a zenéjük igézett, meg hanem a bájuk. Bűbájos emberek voltak.”

 

folytatása következik

Part 7 / Part 9


Minden jog fenntartva – © Fehér Attila engedélye szerint kizárólagosan csak az Egri Road Beatles Múzeum honlapján leközölhető.