Közép-Európa Beatles múzeuma

A hosszú és kanyargós út (010)

Sze 23, 2018

Nagy örömünkre szolgál, hogy mernyei barátunk Fehér Attila rendelkezésünkre bocsátotta az általa összeállított ‘A Hosszú és kanyargós út” című, a Beatles történetét feldolgozó könyve kéziratát, amit itt a blogon két hetente folytatólagosan közölni fogunk. Reméljük minél többeteknek fog örömet okozni, úgyhogy utazásra fel! Irány Liverpool és ha tetszett, látogassatok el hozzánk Egerbe, az Egri Road Beatles múzeumba is! Köszönjük Atesz!

 

A hosszú és kanyargós út

Szerkesztette: Fehér Attila

 

Brian nem akart kockáztatni és tízezer példányt rendelt a Love Me Do-ból a liverpooli üzletébe. Nem kelt el az összes, de annyi igen hogy a kislemez a brit slágerlista 17. helyére kerüljön.

George: “Amikor először hallottam a rádióban a Love me do-t az egész testem beleborzongott. Ez volt életünk legizgalmasabb pillanata. Tudtuk hogy csütörtökön este fél nyolc körül játsszák majd a Luxemburg rádióban. Nálam voltunk és együtt hallgattuk.”

 

 

Első nekifutásra nem is volt rossz, de George Martin azt akarta, hogy egy olyan számot vegyenek fel, amit profi dalszerző irt, a dal címe How Do You Do It- volt.

George Martin: “Azt mondták szívesebben, játsszák a saját dalaikat. Mire én- hozzatok nekem egyet, ami van ilyen jó, és akkor kiadom. És akkor álltak elő a Please please me egy új változatával. Amint befejeztük a felvételt, tudtam, hogy nyerő lesz. Remek hangulata volt. Nagyon gyorsan elkelt.

A Please Please Me-t 1963 januárjában adták ki és egy hónapon belül Anglia legkelendőbb kislemeze lett. Az első jelzés 1963 márciusában érkezett, amikor a Beatles második kislemeze egy szempillantás alatt az első helyre került, a sajtóban eluralkodott a Beatles őrület. A Beatles fellépése a Thank You Lucky Stars cím tévéműsorban való fellépése jelentette a banda igazi médiabeli bemutatkozását.

A Brit tévénézők pedig még soha nem láttak semmit, ami a Beatleshez lett volna fogható. Meglepő volt a frizurájuk, az öltönyük nyakig begombolva, a nyakkendőjük alig látszott ki, széles játékos mosolyuk pedig azonnal megragadta a tinédzserek szívét.

Paul: “Egy ideig még örültünk is, hogy a nézők sikoltoznak, mert a hangjuk legalább elnyomta első fellépéseink nem mindig kellemes ricsaját.”

George Martin: “Ilyen jó indítás után a lehető leggyorsabban folyatni akartuk, és ennek az volt a legjobb módja, hogy gyorsan összehozzunk egy nagylemezt. 1962-ben az Abbey Road stúdiói mai mércével nézve meglehetősen primitívek voltak, tulajdonképpen egy koncertet vettünk fel egyenesen szalagra, délelőtt tízkor kezdtük és este tizenegykor már készen is voltunk, a lemezt borítóba lehetett tenni, mert akkoriban még nem volt keverés, minden direkt sztereóban ment. Csak a Twist and Shout-ot vettük két részletben, de a felvétel végére hagytuk, mert még egy-két kísérlet és John hangszálai cafatokra szakadtak volna.”

George: “Első nagylemezünk felvétele igazi kínszenvedés volt. Véres hólyagok nőttek az ujjaimon, de nem mutattam, mert nem akartam megszakítani a felvételt. Ez a dolog annyira fontos volt nekünk.”

 

 

George Martin megérzése hogy gyorsan készítsenek nagylemezt kifizetődött. Akkoriban kevés zenész irt saját dalt, és a lemezvásárlókat meglepte hogy olyan sok eredeti dalt találtak egy lemezen.

A kezdés gyötrelmei meghozták a gyümölcsüket. John és Paul alig húsz évesek, de már kiemelkedő dalszerzők, és csak úgy, mint George és Ringo, figyelemreméltó csiszolt előadóknak számítottak. A She Loves You, – csak úgy, mint a Please Please Me – feljutott a csúcsra. Ez a váratlan siker meglepte Brian Epsteint és a Beatlest is. Bár sztároknak lehet nevezni őket, továbbra is játszanak a Cavernben, olyan befutott művészek előzenekaraként, mint Helen Shapiro vagy Tommy Roe.

 

folytatása következik

Part 9 / Part 11


Minden jog fenntartva – © Fehér Attila engedélye szerint kizárólagosan csak az Egri Road Beatles Múzeum honlapján leközölhető.