Közép-Európa Beatles múzeuma Egerben

Paul McCartney önmagáról

All You Need Is Love

 

A WALTON KÓRHÁZBAN SZÜLETTEM 1942. JÚNIUS 18-án.

PAUL McCARTNEY

 

Anyám szülésznő volt, és Liverpool Fazakerley negyedében született, apám meg Evertonban. Ő tizennégy éves korától pamutot árult.

Mama katolikus volt, apa protestáns. Elég idősen házasodtak össze, és már negyven körül jártak, amikor megszülettem. Anyám szülésznő volt, és mindig szolgálati lakást kapott ott, ahol dolgozott. Úgy éltünk, mint egy pionírcsalád a lakókocsiban. Még meg sem szoktuk igazán az egyik helyet, már költözhettünk is, például Speke szélére, ahol még az utak sem voltak készen. Ott is laktunk egy darabig, aztán uccu, megint költözni kellett. Persze megszoktuk. Tényleg olyan volt, mintha a Vadnyugatot hódítanánk meg, mert a liverpooli külváros elég vad vidék. Ennek ellenére békés gyermekkorom volt. Egy öcsém van, úgy hívják, hogy Michael, ő másfél évvel fiatalabb nálam.

Mama katolikus volt, apa protestáns. Elég idősen házasodtak össze, és már negyven körül jártak, amikor megszülettem. Anyám szülésznő volt, és mindig szolgálati lakást kapott ott, ahol dolgozott. Úgy éltünk, mint egy pionírcsalád a lakókocsiban. Még meg sem szoktuk igazán az egyik helyet, már költözhettünk is, például Speke szélére, ahol még az utak sem voltak készen. Ott is laktunk egy darabig, aztán uccu, megint költözni kellett. Persze megszoktuk. Tényleg olyan volt, mintha a Vadnyugatot hódítanánk meg, mert a liverpooli külváros elég vad vidék. Ennek ellenére békés gyermekkorom volt. Egy öcsém van, úgy hívják, hogy Michael, ő másfél évvel fiatalabb nálam.

Liverpoolnak karaktere van. Még saját tájszólása is, amit csak egy tízmérföldes körön belül beszélnek. Ha ezen kívülre lép az ember, ott már a „mély – lancashire – i” járja. Ezért ha Liverpoolban nő fel az ember, másnak érzi magát.

Gyerekkoromban a város a villamosokat jelentette. Az ember elment a végállomásra, és figyelte, hogyan költözik át a vezető a villamos másik végébe. Még mindenütt ott voltak a háború nyomai. Sokat játszottunk a lebombázott telkeken, nekünk azok voltak a játszóterek, és sosem jutottak eszünkbe a bombák. Ha megkérdezték: „Paul, hová mégy játszani”, azt feleltem: „Megyek le a bombira”. Persze ismertük az olyan kifejezéseket, mint a harctéri idegsokk, de nem gondoltunk bele, mit jelent. De ha megláttunk egy pasast, aki olyan furcsán rángatózott, és valaki megkérdezte: – Ennek mi baja van? – mi már mondtuk is, hogy harctéri sokkot kapott.

A telek kemények voltak, mintha Szibériában lettünk volna, és a rövidnadrágban elfagyott a térdünk. A térdhajlatomat örökké vörösre csípte a nedvesség, a hideg és a szél. Rövidnadrágot azért viseltem, mert cserkész voltam Erről egyébként nincs sok emlékem, mert nem halmoztak el kitüntetésekkel, talán ha egy vacak jelvényt kaptam valami táborozás után.

Sokat játszottunk a kikötőben is, ahol milliónyi autógumi volt. Mindig is szerettem a kikötőt. Egyik pajtásom apja felügyelő volt a Herculaneum dokkban, és egyszer ott tölthettem egy éjszakát. Egy spanyol hajó érkezett, és mi ki akartuk próbálni a spanyol tudásunkat, mert éppen akkor kezdtük el tanulni az iskolában. De végül csak azt az egy kifejezést gyakorolhattam, hogy „non rapidamente”, mert túl gyorsan beszéltek, a „lassan” szót meg nem tudtuk spanyolul.

Tini koromig megvolt a St John’s piac, csak aztán alakították át parkolóvá. Arra is szívesen emlékszem vissza. Olyanokat kiabáltak az árusok, hogy: – Ez az edény ötven fontot ér, de nem kérek érte húszat sem! Nem kérek érte tízet sem! Tessék, hölgyem, háromért megkaphatja az egészet! Azzal egymásra tornyodig a tányérokat, és jól odacsapta, hogy mutassa, milyen tartósak. Persze mindig volt egy beépített embere, aki odaszólt, hogy megvenné, és akkor megkezdődött a licitálás. Az embernek tényleg kedve támadt megvenni, pedig nem volt se három fontom, se szükségem tányérra, de hat ez egy jó árus volt. Nekem mindig nagyon tetszett mindenki, aki értette a maga dolgát.

A Dungeon Lane – en kellett lemenni a Mersey partjára, a világítótoronyhoz. Egyszer, tízéves koromban ott vette el az órámat két erősebb fiú. A szomszéd utcában laktak, íg> aztán csak annyit kellett mondanom apának: „Ő az, Papa.; Ő szedte el az órámat.” – Följelentettük őket, és börtönbe is kerültek. Nekem meg tanúskodnom kellett ellenük. Akkor voltam először bíróságon.

Az iskola, ahova jártam, a Liverpool Institute – egykori public school – sötét, dohos, komor épület volt, majdnem olyan, mint egy Dickens – regényben. Tizenegy éves koromban írattak be, és rögtön harmadikos lettem. Ezen mindnyájan nagyon csodálkoztunk.

Tudom, sokan utálják az iskolát. Én sem szerettem különösebben, de nem is utáltam, sőt egyet – mást élveztem is benne. Például az angolórákat, mert jó tanárunk volt. Csak azt nem szerettem, hogy parancsolgatnak nekem.

Ha az iskolánál szálltam volna fel a buszra, már tele lett volna, ezért inkább gyalogoltam egy negyedórát a végállomásig, ami egyébként a mólónál volt, hogy elfoglalhassam a kedvenc helyemet (legelöl vagy leghátul, de mindig az emeleten). Később mindig vittem magammal pipát is, és akkor mondjuk Dylan Thomasnak képzeltem magam, amint Beckettet vagy Tennessee Williamset olvastam fönn a buszon.

Jártunk vasárnapi iskolába is. A mamám ragaszkodott hozzá. Egyébként nem voltunk nagyon vallásosak, csak a szokásos dolgokat csináltuk, például elénekeltük a reggeli himnuszt az iskolában. (Ezt a himnuszéneklést egyébként szerettem. És biztosan hatással is voltak rám ezek a dallamok, mert amikor később már dalokat szereztem, és megkérdeztem másokat, hogy tetszik – e, sokszor mondták, hogy olyan, mint egy himnusz. Ezzel aztán meglehetősen elvették a kedvemet a leendő karrieremtől.)

A vallási nevelésemet – akár hiszik, akár nem – inkább a mólón kaptam, mert az Liverpoolban olyasféle hely volt, mint Londonban a Speakers Corner. Ott vitatkoztak egymással a katolikusok és a protestánsok. A protestánsok kijelentették például: „Amit ön állít, az merő tévedés. Eredendő bűn pedig nincs, az ember nem születhet eleve bűnösnek”, mire a katolikusok azzal feleltek, hogy „Ön az, aki nagyon súlyosan téved, mert eredendő bűn igenis van, és ön is sokkal jobban tenné, ha megbánná, különben a Pokol tüzére jut.” Ezen aztán az istennek se jutottak dűlőre, pedig mindkét csapat állítólag keresztény volt. Én úgy látom, hogy ilyen piszlicsáré véleménykülönbségek miatt van ír probléma, meg közel – keleti probléma is.

Szóval sokféle vallási érvelést hallottam én a mólón, és végül azt szűrtem le magamnak, hogy Isten (God) annyit tesz, mint jó („good”) mínusz egy betű, az ördög (Devil) meg rossz („evil”) plusz egy betű. Az emberek az egész történelem során mindig valahogyan a Jót és a Rosszat próbálták megszemélyesíteni. És hiába adtak Istennek olyan sok nevet – Jehova, Allah és a többi — azért az ugyanaz az Isten.

Tizenegy éves voltam, amikor emlékezetes kirándulást tettünk az egész családdal a butlinsi üdülőtáborba. Le vagyok fényképezve rövidnadrágban, iskolai egyenszvetterben. (Ünnepnapra persze nem kellett volna felvenni az egyenruhát, de azt hiszem, nem volt másik rendes szvetterem). A képet az öcsém készítette. A hotdogos bódé előtt vett le, mert azt menőnek tartottam, hiszen olyan amerikai volt;

Aztán ott álltam, fejemen az egyensapkával, abban a dög melegben az úszómedence közelében, amikor odamasírozott egy csomó cserkész Gatesheadből.

Tök egyformán néztek ki a skótkockás sapkájukban meg rövidnadrágjukban és szürke szvetterükben, még a hónuk alatt is fehér egyentörülköző volt. Szabályos sorban masíroztak oda a medencéhez, aztán úsztak egy jót, de nem ez volt a lényeg, hanem hogy mindenki megfordult utánuk. Akkor jöttem rá, mennyit számít, ha az ember kinéz valahogyan. Azon a héten az összes cserkészversenyt ők nyerték meg Butlinsban, és ezen senki nem lepődött meg.

Apám afféle ösztönös zenész volt. Fiatalabb korában trombitált egy jazzegyüttesben. Előástam egy fényképet a hatvanas évekből, amit egy családtagtól kaptam, azon egy nagydobnál ül. Ez a kép adta egyébként a Sgt. Pepper ötletét. Az eredeti zenekart Jimmy Mac Jazz Bandnek hívták. A papám a képen 24 éves, és mellette látható Jack nagybátyám, aki harsonás volt.

Papa addig trombitált, amíg a fogai el nem romlottak. Később megpróbálkozott a klarinéttal, de az annyira nem ment neki, hogy mindenki kinevette. Otthon zongorázott is, mert mindig volt zongoránk. (Nagyon jó hangja volt annak a zongorának, és még ma is megvan nekem, apám Brian Epstein apjától, Harrytől vette.) Még ma is előttem van, amint fekszem a padlón, papa meg a „Lullaby Of The Leaves – t zongorázza (ez még ma is az egyik kedvencem), vagy az ő kedvencének, Paul Whitemannek valamelyik dalát, például a „Stairway To Paradise” – ot.

A zongorát mind a mai napig szeretem, ezt talán apámtól örököltem. Ő már akkor játszott rajta, amikor megszülettem, és még a Beatles korszakában is. Ezek voltak az én zenei gyökereim, például a „Stumbling”, ami egy nagyon raffinált dallam, és papa el is magyarázta, mitől az. Az iskolában mi nem tanultunk zenét. Papa viszont sokat tanított, például felhívta a figyelmemet az akkordváltásokra a »Stairway To Paradise« elején. Később azt akarta, hogy vegyük föl ezt a számot a Beatles – szel, de mi tiltakoztunk: „Papa! A „Stairway To Paradise”? Ugye nem gondolod komolyan, hogy azt a szöveget elénekeljük?”

Aztán nemrégiben meghallgattuk George – dzsal az egyik korai számomat, a „Like Dreamers Do” – t, összenéztünk, és George azt mondta: – Na tessék, ez tisztára olyan, mint a papád zenéje, a „Stairway To Paradise”. Szóval a muzikalitásomat nagyrészt apámtól örököltem.

Emlékszem, gyakran jött vendégségbe valamelyik barátja, olyankor mondtuk, hogy „na, most aztán igazán kizongorázhatja magát”. Egyikük, Freddie Rimmer zongorista volt, és ő később azt mondta nekem, hogy nem tartja magát valami nagymenőnek, de nekem gyerekkoromban úgy tűnt, hogy senki más nem tud olyan akkordokat fogni, mint ő. Ugyanazt játszotta, mint Apa, a „Chicagó” – t meg hasonló régi jazz – számokat. És mindketten vonzódtak a különleges ütemű zenéhez, bár ők ezt egyáltalán nem is sejtettek magukról.

Szóval Papa egész jó autodidakta zongoristának számítót, de engem nem volt hajlandó tanítani, éppen azért, mert ő sem tanulta senkitől. Amikor arra kértem, hogy foglalkozzon velem egy kicsit, mindig azt mondta, hogy ha már olyan nagyon akarok tanulni, tanuljak rendes tanártól. Meggyőződése volt, hogy tanulni csakis tanártól lehet, – ezt a szemléletet nevelték belé. Nem értettem vele egyet, de tisztelem az álláspontját. Így aztán eleinte hallás után tanultam, mint Ő, később meg jártam igazi zongoraórákra is, de ezzel az volt a baj, hogy a tanárnő egy számomra teljesen idegen öreg hölgy volt, a lakása meg olyan öregszagú, ezért kényelmetlenül éreztem magamat nála. Hiába, még eléggé kisgyerek voltam, aki nem szívesen alkalmazkodik. Meg odáig még csak tetszett a dolog, amikor megmutatta, mit kell csinálni, de a leckét már nem csíptem. Még hogy lecke! Az merő szenvedés volt. Négy – öt hétig bírtam, aztán már túl nehezeket adott fel, és bedobtam a törülközőt. Végül a mai napig nem tanultam meg kottát sem írni, sem olvasni, pedig van egy olyan gyanúim, hogy akkor talán minden másképpen alakult volna.

Az apám is szerzett egy dalt-igen, tudtommal csak egyet —, és amikor sok – sok évvel később rákérdeztem, emlékszik – e még a „Walking In The Park With Eloise” – ra, azt mondta, nem is szerezte, csak úgy megcsinálta. No, mindenesetre mondtam neki, hogy fölvettem néhány barátommal Nashville-ben. Közöttük volt Chet Atkins is, aki magával hozta Floyd Cramert; összeálltunk szépen, és megcsináltuk a felvételt direkt csak a papa kedvéért.

Papa mindig arra biztatott, tanuljak meg zongorázni, mert az mindig jól jöhet majd, ha meghívnak partikra. Ő például szilveszterkor mindig játszott, mert olyankor mindig nagy vendégség volt nálunk. Ezek voltak a legjobb bulik, amikre emlékszem, mert olyan klassz közösségi hangulat uralkodott.

Mi gyerekek ilyenkor a büfés szerepét játszottuk, egy asztal volt a bárpult. Megtanultuk, hogyan nevezik a koktélokat (mondjuk ha valaki „rum and black” – et rendelt, akkor a ribizliszörpbe kellett töltenünk egy kis rumot), meg hogy melyik sört honnan kell csapolni. Nagyon élveztük, mert mindenki emelkedett hangulatban volt. Emlékszem, a jó öreg Jack bácsi mindig csuda jó vicceket mesélt. A jó viccet mindig úgy őrzöm, mint az aranyat. Jack bácsi pedig sosem mondott rossz viccet. Ő is mindig nagyon berúgott, meg Harry nagybátyám is. Ha pedig Joe bácsinál töltöttük a szilvesztert Aintreeben, éjfélkor mindig jött egy dudás, persze nem profi, csak egy szomszéd, és ennek olyan bensőséges hangulata volt.

Amikor a gyerekkorunkról beszélgettünk Johnnal, rájöttem, hogy az enyém sokkal meghittebb volt. Azt hiszem, ezért nem idegen tőlem a szentimentalizmus. Nem is röstellem, pedig tudom, hogy sokan cikinek tartják, de szerintem direkt jó dolog.

A szilveszteri bulin rendszerint apám volt a főszereplő. Én csak akkor ültem le helyette a zongorához, amikor már nem játszhatott az ízületi gyulladása miatt. Volt egy idősebb fazon, Jack Ollie, egyik unokatestvérem férje, aki mindig odajött hozzám egy korsó sörrel a kezében, lecsapta a zongorára, aztán, ahogy kortyolgatott belőle, mindig azt mondogatta: – Ez jó, ez jó, ez jó… Mást aztán nem is mondott soha, csak rendelte egyre a söröket magának, no meg nekem is.

Már elég régóta nem játszottam, de valaha beletartozott a repertoáromba a „Red Red Robin” és a „Carolina Moon” is. Volt egy nagyon klassz nagybátyám, Ron, aki mindig megkérdezte, tudom – e a „Carolina Moon – t, és amikor mondtam, hogy igen, rám parancsolt, hogy azt még ne játsszam el, majd csak ha szól. És rendszerint tizenegy tájban, amikor már emelkedett volt a hangulat, odajött hozzám, megveregette a vállamat, és azt mondta: – Na, most már jöhet – , mire én eljátszottam a „Carolina Moon” – t, és nagy siker volt. És Ron bácsi mindig tudta, mikor érett meg rá az idő.

Egyébként órákig játszottam ilyenkor, és ez remek gyakorlat volt. Később arra is kértek, hogy a „Let It Be” – t vagy valamelyik másik dalomat is eljátsszam ilyen alkalmakkor, de erre sohasem voltam hajlandó. Valahogy nem lett volna kóser.

Apám nagyon szerette a keresztrejtvényeket is, és nekünk is nagyon ajánlgatta, merthogy így gazdagodhat a szókincsünk. Ugyanis ő korán abbahagyta az iskolát, és azután csak autodidaktaként tanult. Olyan szavakat tanultam tőle, amelyeket senki más nem ismert, vagy nem tudott helyesen leírni az iskolában, például a „phlegm” – et. Apám a munkáján keresztül sok embert ismert, akire felnézett a műveltsége miatt, ezért forszírozták anyámmal, hogy mi is művelődjünk. Azt hiszem, az ambícióim jórészt innen származnak.

Papa eléggé prűd volt. A szüleim sosem beszéltek velem a szexről, merő szégyenlősségből. Papa próbált ugyan okítani engem, de az valahogy mindig rosszul sült el. Egyszer például megkérdezte tőlem: – Látod azt a két kutyát? —, mire én rögtön mondtam: — Ilyenkor le kell őket locsolni hideg vízzel. – Szóval kerülgette a témát, mint a forró kását, de nem volt jelentősége, mert én már tizenegy évesen megtudtam mindent a többi sráctól. Ki is cikizték volna rendesen azt, aki nem tudott semmit: „Mi van, te hol éltél eddig?”

De azért apám nagyon klassz ember volt, nagyon jóindulatú, és mindig törekedett a jobbra. Végül nem jutott valami magasra a társadalmi ranglétrán, de az igyekezet mindig megvolt benne is, anyámban is. Miután anyáin szülésznő volt, engem és az öcsémet orvosnak szántak, csak hát mi ahhoz túlságosan lusták voltunk. Egyszóval ilyen környezetben nőttem fel én.

Tizennégy éves voltam, amikor Mama meghalt, – ez akkor nagy megrázkódtatást jelentett. Azt csak később tudtam meg, hogy rákbeteg volt. Annak idején el sem jutott a tudatomig, hogy miben halt meg.

Mama azt szerette volna, ha megtanulunk rendes angolt beszélni. Máig bűntudatom van amiatt, hogy egyszer kigúnyoltam a kiejtését. Azt mondta: „ask”, éspedig hosszú „á” -val, ahogyan Oxfordban meg Cambridge-ben mondják, én meg, én hülye, kiigazítottam. Aztán amikor meghalt, arra gondoltam: „Most miért csináltad ezt, te barom? Muszáj volt megbántanod a mamádat?” Talán már mostanra sikerült ezen túltenni magamat.

Apám teljesen összeroppant anya halála után. Éppen az volt a legrosszabb, hogy hallanom kellett apám sírását. Ilyesmi addig nem fordult elő. Akkor jöttem rá igazán, milyen szörnyű csapás érte a családot. És biztosan ez a sírás is hozzájárult ahhoz, hogy olyan gyorsan váltam felnőtté. Az ember kölyökkorában sokakat hall sírni, nőket meg gyerekeket. és persze maga is bőg néha, ez mind oké, de amikor az embernek az apja sír, akkor tudja, hogy tényleg nagy baj van, és megrendül a biztonságérzete. Én azonban elhatároztam, hogy ez nem fog engem befolyásolni, és páncéllal vettem körül magamat. Nem ültem otthon órákig, bőgve az ilyesmi ma már elmenne, de akkor semmi helye nem volt az életemben.

Azt hiszem, John és énközöttem igen erős kötődést jelentett, hogy mindketten korán elveszítettük az édesanyánkat. Mindketten elég mély érzelmi slamasztikába kerültünk, és igen gyorsan ki kellett belőle keverednünk, hiszen még tinik voltunk. Mindketten felfogtuk, hogy olyasmi történt velünk, amiről nem lehet beszélni, viszont mi ketten akár tréfálkozhatunk is rajta, mert egyaránt átéltük. Én is nevethettem rajta, meg ő is, de másnak már nem volt szabad. Szóval néha repedtre röhögtük magunkat, de ez csak a látszat volt. John megjárta akkor a poklot, csak nem mutatta, mert olyan fiatalon az ember még nem mutathatja ki az érzéseit. Később aztán egyszer – kétszer kijött rajtunk. Olyankor csak ültünk kettesben, és sírtunk. Ritkán történt, de jólesett.

Miután mama meghalt, rám hárult egy és más a háztartásból: nekem kellett begyújtanom, meg takarítanom is egy kicsit. Arra persze vigyáztunk, hogy maradjon idő a játékra is.

Kész szerencse, hogy volt egy csomó nagynéném. Keddenként eljött Milly és Jinny néni, így nekem az volt az ünnepnapom, mert olyankor vacsorával vártak, és lefekvésig nem volt semmi dolgom.

Kicsit megtanultam főzni is, nem is vagyok rossz szakács. Már akkor is remek paradicsomszószt tudtam készíteni. Egyébként amikor kezdtünk ismertté válni, és már a Cavernben játszottunk, apám beugrott a klubba, és hozott fél font kolbászt vacsorára. Azt aztán hazavittem, megsütöttem, és csináltam hozzá krumplipürét. Pürében máig nagy vagyok.

Néha elmentem focimeccsre. Az egész család Everton – drukker volt, így aztán a Goodison Parkba jártunk Harry és Ron bácsikámmal. Ezekre a napokra szívesen emlékszem vissza, pedig a focit nem kedveltem különösebben, mint ahogy az egész Beatles is hadilábon állt a sporttal. Én a meccsen a bemondásokat szerettem. A közönség soraiban mindig vannak született komédiások, szerintem a vicceket is ők találják ki. Emlékszem, egyszer egy néző trombitával kommentálta a meccs fordulatait. Ha valaki fölé lőtt, akkor a „Fönn a magasban” – t játszotta. Nagyon ötletes volt.

Egyik születésnapomra kaptam apától egy trombitát. Imádtam, hiszen az akkoriban nagyon népszerű hangszer volt: ott volt Harry James, akit Aranytrombitásnak hívtak, meg Eddie Calvert, aki a „Cherry Pink And Apple Blossom White” – ot játszotta, és még egy csomó klassz trombitás szám. Szóval sok volt a remek trombitás, és mi kölykök is leginkább azok szerettünk volna lenni.

Egy darabig meg is maradtam a trombitánál, és megtanultam például a „When The Saints” – et, amit máig el tudok fújni, bár csak C – dúrban. Megtanultam skálázni is, meg még egy pár ilyen alapvető dolgot.

Aztán rájöttem, hogy nem fogok tudni énekelni, ha ez az izé a számban van, és megkérdeztem apát, nem bánná – e, ha elcserélném egy gitárra, merthogy az is nagyon tetszett nekem. Azt mondta, rajta, és akkor szereztem a Zenith márkájú akusztikus gitáromat, ami még ma is megvan.

Első gitárnak mindenesetre jó volt. Fordítva játszottam rajta, mivel balkezes vagyok. Megtanultam fordítva az A – , a D – és a C – dúrt – ennyivel akkoriban még bármit le lehetett kísérni. Ekkor kezdtem dalokat írni, mert már tudtam egyszerre játszani és énekelni, Az elsőt még tizennégy évesen írtam, „I Lost My Little Girl” volt a címe, és így szólt: „Ma reggel, amikor felébredtem, nagyon zúgott a fejem, és akkor jöttem rá, hogy elhagyott a kedvesem, ajjajaj”. Fura, de egész tökös kis szám, mindössze három akkorddal: C – dúr, G7 és C – dúr. Először lefelé vezettem a dallamot, aztán meg fölfelé. A korai dalaimat mind ezzel a Zenithtel komponáltam, beleértve a „Michelle” – t és az „I Saw Her Standing There’ – t is. És ezen tanultam meg a „Twenty Flight Rock” – ot, amivel később bekerülhettem a Quarry Menbe.

Idővel aztán ez az első gitár elkopott egy kicsit, így aztán unokatestvérem, Ian, aki asztalos, helyrepofozta, mostanra meg már rendesen restaurállattam, és jobban néz ki, mint valaha.

John volt a mi helyi huligánunk. Ismerte látásból az is, akinek nem mutatkozott be. Jól ismerem az élettörténetét, és idővel rájöttem, hogy a gyermekkora tette azzá, ami lett. Attól lett olyan vadóc, hogy az apja elhagyta a családot, amikor John még csak négyéves volt. Azt hiszem, ezt sohasem tudta feldolgozni magában. Sokat beszéltünk erről, és mindig az gyötörte, hátha őmiatta ment el az apja. Ez persze teljes képtelenség volt, ő mégsem tudta soha teljesen kiverni a fejéből, és ezen morfondírozott.

Aztán elköltözött hazulról, és Mimi néniénél meg George bátyjánál lakott. Amikor George bácsi meghalt, John kezdte azt hinni, hogy a férfiakat valami átok sújtja a családban. Szerette George – ot, ezt egész biztosan tudom, mert sosem titkolta, kit szeret.

Szerintem nagyon megviselték ezek a veszteségek.

Ráadásul az anyja az akkori fogalmak szerint „bűnben” élt, azaz házasság nélkül egy férfival, akitől két lánya is született, Julia és Jacqui. Mind nagyon helyes emberek voltak. John nagyon szerette, sőt bálványozta az anyját. Én is kedveltem. Klassz nő volt, mindig vidám, és szép, hosszú vörös hajjal.

Tudott ukulelén (portugál eredetű, ujjal pengetett, négyhúros gitárféleség – szerk.) játszani. Aztán meghalt egy autóbalesetben, így aztán John ifjúsága a tragédiák sorozata volt.

Ettől lett John olyan vad gyerek, ettől lett huligán. Liverpoolban akkor mindennapos volt az erőszak, és sok volt a huligán, és emiatt kerülni kellett bizonyos mellékutcákat. Aki pedig olyan magányos volt, mint John, annak fel kellett vérteznie magát valahogy. Hosszúi pajeszt növesztett, hosszúi dzsekiben, csőnadrágban és krepptalpúi cipőben járt. Feltűnő jelenség volt, amint fölszállt a buszra, és tudtam, hogy nem lesz jó bámulni, mert még megüthet, hiszen idősebb is nálam. Ez persze még azelőtt volt, hogy megismerkedtünk.

Iván Vaughan barátom velem egy napon született. Remek fickó volt, aki sajnos hamar meghalt Parkinson – kórban. Jóban volt Johnnal is, és ő vitt el engem Wooltonba, ahol Johnék játszottak. Ő kérdezte meg egy nap, nincs – e kedvem vele menni Woolton Village – be, mert ott valami nagy mulatságot rendeznek. Ő is meg John is ott laktak Wooltonban. Mondtam, hogy oké, nincs semmi jobb dolgom, menjünk csak. Történetesen ott lépett fel John is a bandájával.

1957. július 6-án történt. Iván meg én tizenöt évesek voltunk. Elmentünk a wooltoni mulatságra, ahol volt mindenféle szokásos attrakció, már amilyen egy ilyen vásártéren szokott lenni, csupa hülye bóvli, de egy zenekar is játszott egy dobogón, egész szép kis közönség előtt.

Mi rögtön odamentünk, mert elsősorban a zene érdekelt minket. Volt ott a dobogón egy srác göndör, sötétszőke hajjal, kockás ingben, egész divatosan nézett ki, és egyik kedves dalomat énekelte, a „Come Go With Me” – t a Del – Vikingstől. A szöveget ugyan nem tudta, de ez nem számított, mert mi sem tudtuk, csak a refrénjét, ami úgy szólt, hogy „gyere kicsim, tarts velem, nagyon szeretlek’. John meg ezt néha olyan blues – szövegekkel helyettesítette, mint a „le, le, le, egészen a börtönig”. Jól énekelt abban a skiffle-bandában, amit Quarry Mennek hívtak, mert John a Quarry Bank suliba járt, – tetszett nekem a játékuk.

Körbejártunk, aztán Ivánnál a színpad mögé mentünk. A banda már csomagolt, hogy majd az egyházi kultúrteremben folytassa este, és sört ittak. Én akkor még túl fiatal voltam ehhez, de elfogadtam egy korttyal, hogy imponáljak ezeknek a nagy tizenhat éveseknek, akik itt készültek a kocsmaéletre. Elmentünk az esti műsorra is, és az is tetszett, bár kis híján verekedés tört ki, azt mondták, elindult oda a garstoni huligánbanda. Gondoltam is, hogy na, mibe keveredtem? Eljöttem ide szórakozni, aztán egyből belecsöppenek itt valami gengszterháborúba? De aztán nem lett semmi baj, sőt leülhettem a zongorához.

John addigra már beivott, éreztem a szeszgőzös leheletét, amint közel hajolt. Persze kissé már mind be voltunk állítva. Láttam, hogy élvezi a játékomat – a „Whole Lotta Shakin’ Goin’ On” – t játszottam C – dúrban, de tudtam a „Tutti Frutti” – t és a „Long Tall Sally” – t is. Aztán gitározni kezdtem, megcsináltam balkezesen a „Twenty Flight Rock’” – ot, és még a szövegét is tudtam végig. Szerintem ezzel lettem Beatle. A szöveget egész frissen tanultam meg, mert közvetlenül előtte szerezte meg lan James barátom. Mindig próbáltuk leírni a szövegeket a lemezről. A „Twenty Flight Rock” – hoz viszont nehéz volt lemezen hozzájutni, én heteket vártam rá, miután megrendeltem. Vagy a Currynél vásároltunk lemezt, vagy a NEMS-ben. Néha csináltuk azt is, hogy a boltban „belehallgattunk” egy lemezbe, aztán nem vettük meg. Emiatt persze dühösek voltak ránk, de ez bennünket nem érdekelt, ha közben meg tudtuk jegyezni a szöveget. Sosem volt valami nagy lemezgyűjteményem.

Akkoriban gyakran bicikliztem át Wooltonba lvanékhoz. Nem messze laktunk, Allertonban. (Akkoriban ez fontos volt, mert minket még nem furikázott autóval senki). Biciklivel járt Pete Shotton is, a Quarry Mén egyik tagja, és így ismerkedtünk meg. Pete közeli barátja volt Johnnak. Ő mondta nekem: – Figyelj csak, Paul, jól játszottál a múltkor, és arról dumáltunk, hogy nem lenne kedved beszállni a csapatba? – Azt válaszoltam, hogy még meg kell gondolnom, de valójában már első hallásra rendkívül kecsegtetőnek tartottam az ajánlatot, így aztán megüzentem Ivánnál, hogy csatlakozom.

Liverpoolban, Newcastle-ban meg Glasgowban az az érdekes, hogy van egy csomó híres utcanév, – így esett, hogy én először a Broadwayen léptem föl a Quarry Mennel, csak éppen Liverpoolban. (Az első lemezfelvételünket meg az ottani Kensingtonban készítettük). Úgy döntöttek, hogy az első gitárszólómat a „Guitar Boogie”-ban játszhatom, mert az a próbán igen könnyen ment. Nem is lett volna semmi baj, ha nem érzem műsor közben, hogy izzad a tenyerem. Az járt a fejemben, hogy mi a fenét keresek én itt, – teljesen betojtam, mielőtt eljött a nagy pillanat, amikor mindenki a gitárosra figyel. Nem is bírtam eljátszani a szólót, és pár évvel ezelőttig nem is próbálkoztam vele többe. Így került George a csapatba.

George – ot az autóbuszról ismertem. Mielőtt Allertonba költöztünk volna, Speke-ben laktunk, az úgynevezett Ipartelepen, – ma már tudom, hogy gyárakat akartak telepíteni oda, de akkor fogalmam sem volt róla, miért hívják így a környékünket, és nem is érdekelt. Amikor iskolába mentem, George mindig egy megállóval énutánam szállt föl. Aztán, mivel majdnem egyidősek voltunk, szóba elegyedtünk. Egy kicsit félvállról beszéltem vele, mert én voltam az idősebb – és ezt a hibámat nem vetkőztem le a Beatles – korszakban sem. De ha az ember tizennégy évesen ismer meg valakit, és az egy évvel fiatalabb, akkor később nehéz tudomásul vennie, hogy felnőtt. Számomra George még mindig kisfiú, Ringo viszont valóságos bácsi, hiszen két évvel idősebb nálam, és már akkor is az volt. Amikor csatlakozott hozzánk, neki már szakálla, kocsija és öltönye is volt. Kész felnőtt volt hozzánk képest.

Én hívtam föl John és a többi „Quarry” figyelmét George – ra. Mondtam, hogy jól gitározik, ezért be kellene venni őt is. Mondták, hogy jó, meghallgatják.

George annyira jól tudta játszani a „Raunchy” – t, mintha a lemezről szólna. Emlékszem, egy este magunk voltunk a busz emeletén, és ott mondtam neki, hogy játssza csak el, így aztán elővette a gitárt, és megcsinálta, de úgy, hogy mindenki egyetértett: be kell őt venni. Ha én azzal kerültem be, hogy tudtam a „Twenty Flight Rock” szövegét, ő meg azzal, hogy „talán, kicsit még túl fiatal, de az biztos hogy piszkosul tudja a Raunchyt. Ettől kezdve George volt a mi profi gitárosunk. Később ugyan John is játszott néhány szólót Chuck Berry stílusában, de ezt a szerepet többnyire átadta George-nak, ő meg kísérőgitáros lett.

John ekkor már képzőművészeti főiskolás volt, és kis híján tizenhét éves, én meg csak tizenöt. Ez akkor nagy különbségnek tűnt. Ha pedig valami felnőtteset akartunk csinálni, mindig aggódtunk, hogy George még túlságosan kisfiú.

Még nem is borotválkozott. Így aztán sokszor törtük a fejünket azon, mit találhatnánk ki, amitől kicsit felnőttesebbnek nézne ki.

Egyszer megnéztük George – dzsal a moziban a „The Blackboard Jungle – t”. Vonzott az is, hogy Vic Morrow volt a főszereplő, de ennél is többet számított, hogy a kísérőzene vezérmotívuma Bili Haley „Rock Around The Clock” – ja volt. A hideg futkosott a hátamon, amikor először hallottam, így aztán pusztán annak a kedvéért is megnéztük volna a filmet. Namármost tizenhat éven felülieknek ajánlott film volt, és én még be tudtam dumálni valahogy magamat, pedig nekem is kölyökképem volt, de George tényleg túl kisfiúsán nézett ki. így aztán sárból mázoltam neki bajuszkát, ami irtó hülyén állt neki. Emlékszem, ahogy a hátsó udvarba mentünk, és összekapartam egy kis sarat, amit a (első ajka fölé mázoltam. Tisztára röhejesen nézett ki, de arra gondoltam, így tényleg idősebbnek látszik egy kicsit, és talán be fogják engedni, – így is történt. A filmben aztán nagyot csalódtunk, mert egyáltalán nem az volt, amire számítottunk, hanem a fiatalkori bűnözésről szólt, és állandóan csak dumáltak benne.

Ott voltam az Odeonban Bill Haley fellépésén. Talán 24 shillingbe került a jegy, így aztán egyedül én mehettem el közülünk, mert csak én tudtam ennyit összespórolni. Nekem is elég sokáig kellett gyűjtögetnem a pénzt, de nagyon elszánt voltam, mert annyira akartam látni Haley – t, hogy semmi pénzért nem hagytam volna ki. Emlékszem, rövidnadrágban mentem el oda, ami pedig hallatlan dolognak számított egy rockkoncerten. Óriási élmény volt, pedig a műsor első felében nem is Bill Haley játszott, hanem Vic Lewis és zenekara, így aztán kissé becsapva éreztem magamat.

Több filmszínészt is a példaképemnek tekintettem. Például Fred Astaire – t, aki mindig olyan elegáns és behízelgő volt, és a hangját is szerettem. Marion Brandól mindannyian imádtuk. Szerettem Robb Wilton komikust is, aki egyszer autogramot adott nekem. Egy ismerősöm szerezte meg, aki portás volt a liverpooli Empire-ban. Máig azért vagyok hajlandó autogramot adni, mert annak idején én is gyűjtöttem, és tudom, milyen érzés. Volt, hogy hosszú ideig képes voltam ácsorogni az Empire művészbejáratánál, csak hogy kaphassak autogramot mondjuk a Crew Cutstól. Ha pedig annak idején nekem adtak, én miért tagadnám meg?

Egyszer írtam a Fulham futballklubnak Johnny Haynes autogramjáért, és bizsergető érzés volt, amikor megkaptam postán. Kértem Sir Peter Scott aláírását is, akinek akkor önálló tévéműsora ment, ahol hetente valami más madarat rajzolt le. Azt írtam, küldje cl nekem a kacsarajzait, ha nem akarja eltenni őket, – a rajzokat nem kaptam meg, de írt egy udvarias választ.

Akkoriban szinte mindent a tévéből tudtunk meg. Ott hallottam előszóra „Rock Around The Clock” – ról, meg például Maharishiről is. A helyi tévéállomás — a Granada — a régió minden hírességét igyekezett meginterjúvolni. Így szereztem tudomást a rockfilmekről is, mint a Blackboard Jungle meg a Wild One Marion Brandóval (bár abban is némileg csalódtam).

Igazából azonban a zenét szerettem. Amikor szomorú voltam, egy – egy dal meg tudott vigasztalni. Sokszor csavarogtunk az akkori legjobb barátommal, Ian James – szel, és ha elromlott a kedvünk, hazamentünk, és föltettük a lemezjátszóra Elvist, mondjuk a „Don’t Be Cruel” – t, és ez kigyógyított bennünket a rosszkedvünkből.

Emlékszem, egyszer az iskola nagytermében voltunk, éppen szünidő volt, de összegyűltünk egy páran, és valaki elővett egy zenei újságot, ahol a „Heartbreak Hotel” – t magasztalták, meg persze Elvist, akit mi afféle megváltónak tekintettünk. És a szám, amikor meghallottuk, beigazolta a várakozásunkat. Ezután következett az első nagylemeze, amelyet máig a legjobbnak tartok. Örökké azt hallgattuk, és meg akartuk tanulni minden számát. Minden, amit később csináltunk, erre a lemezre utal vissza.

Elvisről leszoktam, amikor leszerelt, mert úgy éreztem, a hadseregben megpuhították. Nekem a GI Blues és a Blue Hawaii már nem volt az igazi. Tudom, ma sokan elandalodnak ezeken, de hát hallottam olyat is, hogy valakinek akkor tetszett Elvis a legjobban, amikor dagadtan, felpuffadtan lépett fel Vegasban, – talán azért volt nekik izgalmas, mert várhatták, mikor lesz rosszul?

Én viszont az 1956 – os Elvist szeretem, aki még fiatal volt és lendületes, és csillogott a szeme, és humorérzéke is volt a remek hangja mellett. Hihetetlenül tudott énekelni. Tessék csak megpróbálni elénekelni a számait, mint ahogy mi mindnyájan megpróbáltuk, és mindjárt kiderül, hogy még mindig ő a király. Az Elvis élőben 56 – os videófelvétele még teljesen klassz, de egy évvel később beszippantotta őt Hollywood, és akkor kihunyt a tűz a szemében. Azon a videón viszont fantasztikusai produkál; sikoltozó lányoknak énekel, de minden mozdulatán érződik, hogy ő nem hisz a sikolyokban. És a dal minden egyes sorában újra reagál rájuk. Ezt a felvételt meg ma is nagyon szeretem. Hiába no, tagadhatatlan, hogy Elvis óriási hatással volt ránk.

A másik nagy zenei példaképünk Chuck Berry volt a „Johnny B. Good” – dal. Emlékszem, John hálószobájában hallgattuk és próbáltuk megtanulni a Berry – számokat. Ott tanultam meg a „Memphis, Tennessee’’ – t.

Láttam a tévében Eddie Cochrant is, talán az „Oh Boy – t adta elő. Voltak már előtte is jó énekesek, mint Cliff Richard vagy Marty Wilde, de Eddie énekelt és gitározott egyszerre elsőként. Ő énekelte a „Milk Cow Blues” – t, és imponáló volt a Gretsch gitárjával.

Nekem az igazi zenés film máig a „The Girl Can’t Help It”. Addig ezt a műfajt csak afféle kísérőműsornak tekintették, vagy a zene volt csupán kíséret, mint a „Blackboard Jungle”-ban. Na meg voltak azok a fekete – fehér rövidfilmek, ahol Alán Frced volt a „házigazda”. Mindezek után jött a The Girl Can’t Help It”. Van az a híres jelenet mindjárt az elején, amikor Tom Ewell tölti be a filmvásznat, aztán azt mondja: – Egy pillanat! majd fogja és kitolja a vásznat szélesre. Azután pattint egyet az ujjával, és a fekete – fehér átvált színesre. Ez igen, így kezdődik egy igazán nagy film! Azután jön Jayne Mansfield, és a pasasnak eltörik a szemüvege, közben meg Little Richard énekli a címadó dalt, aztán Eddie Cochran a „Twenty Flight Rock” – ot, majd Gene Vincent a „Be Bop A Lulá” – t, ami egyébként a legelső lemezem volt. Na, ezt a filmet még ma is szeretem.

Akkoriban nagyon sokan tűntek föl egyszerre. Buddy Holly kissé kirítt közülük, ő nashville – ikont a countryt hozta bele a képbe.

Ma is szeretem, ahogy énekelt, meg hogy maga írta a számait. A Beatlesnél is az volt a fordulópont, amikor ezt elkezdtük. Manapság már természetesnek tűnik, de akkor még újdonság volt. John és én azért mertük elkezdeni, mert ott volt előttünk Buddy Holly példája. Ez akkor valahogy úgy fogalmazódott meg bennünk: „Nézd már, ez maga írja a számait, pedig előadóművész is! Hallottak már ilyet?”

Mindig figyeltük az Elvis – filmeken, vajon tud – e gitározni, és kiderült, hogy valóban tud, de csak egy kicsit. Egész ügyesen imitálta, hogy ő fogja le az akkordokat. Sokan még erre sem voltak képesek, de az ilyenekről azt gondoltuk: „Minek a gitár a kezedben, ha nem tudsz rajta játszani? Tedd le, és inkább táncolj!” Az viszont nyilvánvaló volt, hogy Buddy Holly maga játssza a szólót a „Peggy Sue”-ban. Ezért is nagyon szerettük, meg azért, mert a lemezein mindig Holly – Petty vagy Petty – Holly volt feltüntetve, tehát tudtuk, hogy legalább vagy a zenét, vagy a szöveget ő szerezte. Irtó sokáig próbáltuk leutánozni a „ I hat’ll Be The Day” bevezető részét, és végül Johnnak sikerült.

John erősen rövidlátó volt. Hordott is szemüveget, de nyilvános helyen nem viselte. Amíg meg nem látta, hogy Buddy Holly is szemüveges, hülyén érezte magát benne. Emiatt örökké nekiment valaminek, és próbált belőle viccet csinálni.

Volt egy barátja a főiskolán, Geoff, aki még nála is rövidlátóbb volt. Amikor aztán együtt mászkáltak a belvárosban, sokszor kerültek röhejes helyzetbe: két rövidlátó, aki nem hajlandó szemüveget hordani, képzeljék csak el! Viszont amikor feltűnt a színen Buddy, John is elő merte venni a szemüvegét, – innen kezdve már azt is látta a színpadról, hogy kinek játszik. Mi akkor valahogy úgy képzeltük, hogy John Buddy, én meg Little Richard vagy Elvis. Kezdő korában az ember még valaki más akar lenni.

Én a zenében nemcsak a rockot szerettem. A mai gyerekek már nem is igen értik, hogy a mi időnkben a rock még csak egy zene volt a sok közül, mert ma már az a zene. Beletartozik minden a poptól a komoly bluesig. Akkor még nem akartam feltétlenül rockzenész lenni, amikor például a „When I’m Sixty – Four” – t írtam, Sinatra járt a fejemben, Volt sok olyan számomra fontos zene, ami nem rock volt. És ez hallatszik is az olyan Beatles – számokban, mint mondjuk a „Till There Was You “.

Volt egy idősebb unokatestvérem, Elizabeth Danher (ma Mrs. Robbins), aki ugyancsak befolyásolta zenei ízlésem alakulását. Meglehetősen érett lemezgyűjteménye révén sok mindent ő mutatott meg nekem, így a „My Funny Valentine” – t is. Szerettem a szövegét — „ha kérhetek tőled valamit, maradj meg olyannak, amilyen vagy” —, mint a Chuck Berryéit is.

Ugyancsak Betty mutatta meg a „Fever” – t Peggy Lee-től, aki a „Till There Was You” – t is énekelte. Azt csak évekkel később tudtam meg, hogy a szám a The Music Mán című musical betétdala volt. Innen jutottam el az olyan dalokig, mint az „A Taste Of Honey”, amit nem lehet igazán rockzenének nevezni.

Nagyjából egyforma ízlésünk volt Johnnal és George – dzsal. És mindig megmutattuk egymásnak, ha fölfedeztünk valami újat. Amikor John állt elő valamivel, az például erősen emlékeztetett a papám zenéjére. John egyik kedvenc dala a „Don t Blame Me” volt, amit talán az anyjától tanult, egy másik hasonló meg a „Little White Lies”. Néha az ilyeneknek is megtanultuk az akkordjait, de azért a fődolog a rock volt, azt akartuk a magunkévá tenni.

Amikor éppen nem játszottunk bulikon vagy tehetségkutató versenyeken, akkor más gitárosokat hallgattunk, és vadásztunk új akkordokra és lemezekre. Mintha a Szent Grált kerestük volna. Fülünkbe jutott például, hogy egy krapek Fazakerley-ben – ami Liverpool túlsó végén volt, tehát egész nagy útnak számított — ismeri a B7 – es akkordot, elmentünk hát megnézni. Egész kis tömeg gyűlt össze a buszon pusztán azért, mert a csávó ismerte a B7 – est. Valósággal leültünk elé, mint egy guru lábaihoz: – Ó, guru, azt hallottuk, hogy birtokodban van a B7 – es akkord! Kérünk, avass be minket is! és ő megmutatta, mi meg azzal mentünk haza, hogy tudjuk a B7 – est, bár egy ideig nem is tudtuk teljesen jól lefogni.

Egy nap meg azt a hírt kaptuk, hogy valahol messze, messze, talán még az üveghegyen is túl él egy ember, akinek megvan lemezen a „Searchin” a Coasterstől. Colin, John skiffle-bandájának a dobosa ismerte őt, így aztán fölkerekedtünk csapatostul, hogy megszabadítsuk őt a lemez birtoklásának súlyos felelősségétől. Nem is kapta vissza, úgy őriztük, mint az aranyat. Egyik kedvencünk lett a „Searchin”, a Beatles rendszeresen játszotta a Cavernben, sőt, amikor már voltak rajongóink is – általában kislányok —, ők sokszor sikoltozva követelték, hogy: „Énekeld el a Searchin’ – t, Paul!”

Szóval így szedtük össze a dolgainkat, hogy képesek voltunk messzire elbuszozni egy – egy lemez vagy buli kedvéért. Sokszor kölykök hoztak nekünk 45 – ös lemezeket, de sokat le is nyúltunk, főleg részegektől.

Aztán ismét leültem apa zongorájához. Azon szereztem a „When I’m Sixty – Four” – t még tizenhat éves koromban, és aztán sosem felejtettem el. Akkor arra gondoltam, jól jöhet még egyszer egy musicalben vagy hasonlóban.

Merthogy akkor még fogalmam sem volt, milyen pálya áll előttem.

Emlékszem, a buszra várva gyakran gondoltam arra: „Istenem, csak megütném egyszer a főnyereményt, mondjuk 75 ezer fontot; akkor meglehetne mindenem, ami fontos az életben: egy gitár, egy autó, egy ház.” Másra alig tudtam gondolni. Egyébként apa adott nekem egyszer tíz shillinget csak úgy, – nem tudok rá visszaemlékezni, hogy bárki mástól valaha ingyen kaptam volna valamit.

Délutánonként gyakran ellógtam az iskolából, John meg a főiskoláról, aztán összeültünk gitározni. Inkább hozzánk mentünk, mert senki sem volt otthon, apa ebben az időben dolgozott. Ilyenkor pipát vettünk elő, és megpróbáltunk tealevelekkel dohányozni, hogy felnőttnek érezzük magunkat, de teát szívni elég rossz volt. Akusztikus gitárral a kezünkben leültünk egymással szemben, és játszottunk. Az volt benne a klassz, hogy nem a saját fejemben kellett keresgélni a zenét, hanem azt néztem, mit játszik John, olyan volt, mintha tükör előtt gitároznék. Így nagyon jól lehetett zenét szerezni.

Együtt írtuk a számokat. Egy füzetbe jegyeztem fel őket, és minden oldalnak az állt a tetején: „a legújabb eredeti Lennon – McCartney szerzemény”. Csak a szöveget és az akkordokat írtam fel, a dallamot fejben tartottuk, és persze felírtuk, hol kell benyögnie a vokálnak az „ó” – kat meg „á” – kat; kottázni nem tudtam, kazetta akkor még nem létezett, Grundig magnóra pedig nem tellett nekünk. Egyik ismerősünknek volt ugyan egy magnója, de nem sok mindent vettünk föl rá, mert akkor még nem érdekelt minket annyira a saját zenénk. De azért abban megállapodtunk, hogy szigorúan fejben kell tartanunk minden dalunkat. Azért döntöttünk így, mert úgy gondoltuk: ha mi magunk nem tudjuk fejben tartani a dalainkat, hogyan fogják majd megjegyezni mások?

Megírtuk a „Love Me Do” – t és az „I Saw Her Standing There” – t, és ezzel egyszer s mindenkorra leraktuk az együttműködésünk alapjait. Úgy ment ez akkoriban, hogy az egyikünk bedobott egy ötletet, és aztán együtt dolgoztuk azt ki, mintegy egymással versengve.

A „Love Me Do” még elég egyszerű volt, csupa G – dúr, G7, C – és D – dúr. Abban a herfli a legjobb; John remekül tudott szájharmonikázni. Kromatikus hangszere volt, mint Stevie Wondernek, amin előbb meg kellett tanulnia, hogyan csiholjon ki belőle bluesos hangzást.

Egymást tanítottuk. Johnnak hol tetszettek az új soraim, hol nem. Persze a legtöbbet szerette, de volt olyan is, amit megvétózott. A „She Was Just Seventeen” – t például eredetileg azzal indítottam, hogy „Csak tizenhét éves volt, és sosem volt szépségkirálynő”, de ez a szépségkirálynős rész egyáltalán nem tetszett Johnnak, és sokáig vacakoltunk, amíg megtaláltuk a megfelelőt helyette: „Tizenhét éves volt, ha érted, mire gondolok”, ami azért jó, mert mi a francot kell ezen érteni? De így volt sejtelmes.

Szóval egymástól tanultunk, és egyre csiszolgattuk a dalokat, amiket aztán az „első száz szerzeményünknek” mondtunk (mellesleg volt vagy öt, de akkor nem riadtunk vissza a túlzásoktól), ennyi született meg a Forthlin Road – i házunkban, ahol mindig ki kellett szellőztetni a teafüstöt, és elpucolni, mielőtt apám hazaér.

Akkoriban még csak úgy be lehetett menni a stúdiókba, és az ember öt fontért, ami persze nagy pénz volt nekünk, gyerekeknek, fölvehette a saját lemezét. Megjelent az ember a teljes szerkójával, azután várt a sorára. Kicsit olyan volt, mint az orvosnál. Amikor az előtted lévő társaság végzett, bemehettél a stúdióba, ahol egy ürge beállította a mikrofonokat, aztán már énekelhettél is. Jött még negyed óra a várószobában, amíg a. lemez elkészült. Azt hiszem, az eredeti felvételt magnószalagra készítették, és onnan vitték át közvetlenül a műanyag lemezre. Ezek persze még eléggé primitív felvételek voltak.

Csináltunk mi is egy ilyen műanyag lemezt még 1958-ban. Öten játszottunk: George, John, Colin Hanton, Duff Lowe és én. Duff az iskolatársam volt, aki jól zongorázott, még Jerry Lee Lewis „Mean Woman Blues”-ának a bevezetését is el tudta játszani, amire egyetlen másik ismerősünk sem volt képes, ezért vettük be.

A felvétel a kensingtoni Phillips – stúdióban készült, ami nagyon előkelően hangzott. Az A oldalra John énekelte fel a „That’ll Be The Day” – t, a B – n meg a saját dalunk volt, az „In Spite Of All The Danger”, erősen Elvis – hatás alatt. Azt ketten énekeltünk Johnnal, és George játszotta a szólót.

Amikor kész lett a lemez, úgy egyeztünk meg, hogy mindenkinél egy hétig lehet. John kezdte, aztán átadta nekem, én meg egy hét múlva George-nak, ő pedig Colinnak, az meg Duff Lowe-nak, akinél aztán ottmaradt huszonhárom évig. Csak amikor már híresek voltunk, akkor szólt, hogy még mindig megvan neki a lemez, – , kénytelen voltam jó borsos áron visszavásárolni tőle. Azóta csináltattam róla néhány másolatot; nem akarom az eredetit lejátszani, nehogy elkopjon, de az nagyon klassz, hogy megvan egyáltalán.

Akkoriban még én is gitáron játszottam. Volt idő, amikor csak hárman voltunk a bandában, és mindhárman gitároztunk. Felléptünk itt – ott Liverpool környékén, és egy idő után mindenki más lemorzsolódott, elment dolgozni vagy főiskolára. Sokszor, amikor megjelentünk a három gitárral, megkérdezték, hogy hát a dobos hol van, mire mi azt mondtuk, hogy a gitárok adják meg a ritmust is, és szélesen mosolyogtunk; ezt aztán többnyire bevették, mi meg igyekeztünk tényleg nagyon ritmikusan gitározni.

Hallottuk, hogy be lehet futni az olyan műsorokban, mint a „Carroll Levis felfedezettjei”. Levis méltóságteljes, szőke kanadai fazon volt, azaz félig – meddig amerikai, ezért igen nagyra tartottuk. A kanadai akcentus olyan elegáns volt mindig a tévében. 1959-ben aztán bekerültünk a műsorába a manchesteri Ardwickban. A vonaton próbáltuk el a számokat, a „Think It Over” – t és a „Rave On” – t.

A tehetségkutató versenyen csúfosan megbuktunk, mint később a többin is. Sosem nyertünk meg egyet sem. Sőt esténként, amikor pubban vagy munkásklubban játszottunk, ott is rendre alulmaradtunk. A közönség inkább a saját óbégatásukra figyelt, mint ránk, mert már mindenki be volt rúgva. Végül mindig felülkerekedett egy kövér, öreg hölgy, aki két kanállal dobolt az asztalon. Hazamenet, a buszon mindig mondogattuk: — Tőle igazán nem kellett volna kikapni, nem is volt olyan jó. – De mégis, talán volt benne valami, talán jő combja van, nem gondolod? – Nem, nem, mi tényleg jobbak voltunk, csak az a sok hülye részeg nem vette észre. – Így próbáltuk összeszedni magunkat egy – egy újabb kudarc után.

Hogy mondjak valamit Stuart Sulcliffe – ról is? Nos, vele úgy ismerkedtünk meg, hogy John barátja volt a főiskoláról. Egyszer megvették egy képét 65 fontért. A példaképének, Nicolas de Stael-nek a modorában festette. Olyan absztrakt volt. Na de mit kezd az ember 65 fonttal? Mi hívtuk föl a figyelmét egy kávé mellett arra, hogy ennyiért már majdnem vehetne egy Hofner basszusgitárt. Azt mondta erre, hogy nem költheti el az egészet csak úgy, mert 65 font akkoriban egész vagyonnak tűnt, inkább festéket vesz meg vásznakat. Mire mi: – De Stu, gondold meg: egy Hofner, egy befutott együttes: íme az út a sikerhez! Végül beadta a derekát, és vett egy akkora Hofner basszgirárt, hogy eltörpült mellette. A probléma csak az volt, hogy Stu nemigen tudott játszani, viszont a hangszer nagyon dögösen nézett ki, így aztán mégsem volt akkora probléma.

Amikor bevettük a bandába, azt hiszem, 59 karácsonyán, kissé féltékenyek lettünk rá, különösen én. Mindig is féltékenyek voltunk John többi barátjára. Ugye ő volt a nagyfiú, és amikor Stuart beállt közénk, George meg én a háttérbe szorultunk, mert Stu egyidős volt Johnnal, kollégista volt, elismert festő, szóval befutott ember hozzánk képest, akik még csak gimnazisták voltunk, azaz még nem lehetett bennünket igazán komolyan venni.

De így állt össze a csapat, így lettünk öten a mindenkori dobossal együtt, ők viszont eleinte sűrűn váltották egymást.

 

 

 1,585 összes látogatás,  6 mai látogatás

Facebbok Reviews

Egri Road Beatles Múzeum - EGER
4.9
Based on 109 reviews
powered by Facebook
Gábor Dobos
Gábor Dobos
2020-11-07T18:12:02+0000
Hatalmas élmény. Jó olyan helyre bemenni ahol látszik az ott dolgozókon, hogy szívvel lélekkel és élvezettel csinálják a munkájukat. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Attila Berki
Attila Berki
2020-10-30T17:45:05+0000
Fantasztikus,igazi élmény volt.Ajanlatos visszatérni,meg tud lepni a hely 😉
Judit Szakal
Judit Szakal
2020-10-29T16:22:59+0000
Nagyon kedves tárlatvezetés! Beszélgethettünk a Tulajdonossal, páratlan gyűjtemény!
Gábor Lelkes
Gábor Lelkes
2020-10-27T19:29:55+0000
Autentikus, egyedi kiállítás szívvel, lélekkel, szeretettel.
Trencsér Alíz
Trencsér Alíz
2020-10-10T15:14:31+0000
Hatalmas,és felejthetetlen élmény☺️Ha Egerbe jártok,okvetlen nézzétek meg☺️A “személyzet”-nek Köszönjük,hogy ilyen jófejek voltak☺️
Marcela Baeza
Marcela Baeza
2020-09-27T09:11:21+0000
It was a big surprise find this place in Eger. The museum is great has a lot of information and a very impressive collection. Also is pet friendly, my dog spent a very nice time.
Juratsek Anita
Juratsek Anita
2020-08-31T08:20:23+0000
Nagyon boldog vagyok,hogy eljutottam a múzeumba :D Minden , valamennyire is Beatles illetve ezt a korszakot szerető,ismerő, vagy megismerni akarónak tiszta szívből ajánlom :) BEATLES FOREVER <3
Andreas Seifert
Andreas Seifert
2020-08-27T04:55:00+0000
Hatalmas élmény, óriási gyűjtemény, fantasztikus vezetés. A nap fénypontja volt.
Judit Bajorfi
Judit Bajorfi
2020-08-25T12:32:45+0000
Rendkívül részlet gazdag kiállítás, mindenkinek csak ajánlani tudom, super program! Ki ne hagyd!👍🤗
Csachó Beáta
Csachó Beáta
2020-08-23T20:07:51+0000
Ha Egerben jársz, ezt ne hagyd ki! Még azoknak is érdemes megnézni, akik nem a legnagyobb Beatles rajongók (mint én😀).
Barbara Botos
Barbara Botos
2020-08-19T21:26:24+0000
Kreatív, tartalmas, izgalmas. It is a must for every Bodri! 😎
Bozsó Kitti
Bozsó Kitti
2020-08-13T11:23:24+0000
Nagyon hangulatos kiállítás! Aki Egerben jár ne hagyja ki!
Gyöngyi Bereczkiné Palócz
Gyöngyi Bereczkiné Palócz
2020-08-11T17:18:43+0000
Érdekes és hangulatos kiállítás. Az elhagyott nyakláncunkat leliismeretesen utánunk küldték!
Lester Mária
Lester Mária
2020-08-05T16:35:56+0000
Aki egy kicsit is szereti a Beatlest kihagyhatatlan ha Egerbe fújja a szél.....👍❤
Tünde Karizs
Tünde Karizs
2020-08-05T15:36:56+0000
Fantasztikus, egyedülálló gyüjtemény, a világ egy meghatározó korszakát öleli magába. Szuper, felkészült személyzet fogad. Ha arra jársz, semmiképpen ne hagyd ki 🎸
Marika Mészáros
Marika Mészáros
2020-07-12T16:42:32+0000
Fantasztikus élmény volt látni a sok ereklyét, lemezeket, fotókat. Mindenkinek ajánlom.
Konkoly Nóra
Konkoly Nóra
2020-07-05T09:06:04+0000
Nagy, sok rétű, fantasztikus gyűjtemény kedves emberekkel.
Tóth Gábor
Tóth Gábor
2020-07-03T16:59:54+0000
Én 2020. június 27én tekintetem meg a kiállítást. Nagyon élveztem. Hangulatos,s meglépően gazdag. Köszönöm, hogy megtekinthetem.
Sergey Radchenko
Sergey Radchenko
2020-05-01T17:31:27+0000
Great atmosphere! Done with love, heart, creativity and devotion.
Anita Bellus
Anita Bellus
2020-03-14T14:30:05+0000
Kihagyhatatlan hely annak, aki Egerben jár ☺️
Tita Márta Koczkás
Tita Márta Koczkás
2020-03-11T19:09:37+0000
Hihetetlen kiállítás, készséges, felkészült személyzet. Meghatározó élmény volt, köszönöm szépen
Piroska Erika Polyák
Piroska Erika Polyák
2020-03-09T11:59:00+0000
A Múzeum egy igazi kincs. 1960-tól 1970-ig teljesen magába foglalja a Beatles együttes menetelését. Ezen kívül számos olyan érdekességet nyújt, amely szorosan kapcsolódik a rock csapat fenti időszakában megjelent rajongói tárgyak megjelenéséhez. Leírhatatlan élmény. Ezt látni kell. Kiváló program volt. Örülök, hogy ott lehettem. Most 2010. április 10-én lesz 40 éve, hogy Paul McCartney bejelentette, hogy feloszlik a The Beatles együttes. - A Múzeum személyzete kiváló útmutatással szolgáltak, amit ezúton is köszönök.
Éva Rácz
Éva Rácz
2020-02-22T07:40:25+0000
Csodalatos volt! Meg mindig a hatasa alatt vagyunk es a latottakrol/hallottakrol beszelgetunk! Vissza fogunk terni!
Tony Tait
Tony Tait
2020-02-17T07:44:57+0000
The museum houses what is essentially a private collection of Beatles memorabilia, but what a collection, many hidden gems amongst it. You'll have a fab time.
Jánosné Zelenák
Jánosné Zelenák
2020-01-28T22:22:04+0000
Aki Egerben jár feltétlenül látogasson el a Beatles Múzeumba. Jó program és sok érdekességet láthat, olvashat! Mi nem hagytuk ki! Az Unokánknak hoztunk egy pólót is.
Szilágyi Edina
Szilágyi Edina
2020-01-19T13:54:56+0000
Beatles szerető embereknek ott a helye. Nagyon jó, magával ragadó szuper hely. Imádtam ott lenni hallgatni azt a sok érdekességet, megérteni mi volt a Beatles zenekar. Ajánlom mindenkinek, a lehetőség adott.
Bernadett Mohácsi
Bernadett Mohácsi
2020-01-18T12:06:59+0000
Apukám fiatal korában járt a Halhatatlan Beatles Baráti Körbe (HBBK), még tagja is volt. 2015 őszén azt kapta tőlünk karácsonyra, hogy elvittük Európa legnagyobb Beatles Múzeumába, aaz Egri Road Beatles Múzeumba. Tudta, hogy oda megyünk, volt nagy készülődés, jött a szokásos mit vegyek fel kérdés. Szerencsére megoldódott a dolog; egy fiatalos farmerdzsekiben érkezett meg. Jó volt látni, hogy mennyire le van nyűgözve, milyen csodálattal és ámulattal nézi a kiállított tárgyakat. Nekünk pedig csak mondta az adott kiállítótérben látott tárgyakról, hallott dalokról, hogy mi az, hogy volt mint volt, amikor ezek megjelentek. Sok szép emlék jutott eszébe, meg persze újra fiatalnak érezte magát. Szerintem ez volt az a múzeum (és szinte bármilyen hely), ahol több mint egy órát eltöltött kapkodás, rohanás nélkül. Valóban csodálatos alkotás, és rengeteg munka van benne, igazán interaktív. A kijáratnál írt az... emlékkönyvbe (pedig ilyenekkel nem szokott foglalkozni), akkor mondta, hogy „ez a második hivatalos aláírásom”. (Az első a házasságkötésnél volt.) Jót mosolyogtunk rajta. Nagyon hálás volt nekünk, látszott rajta a „gyermeki” boldogság és, hogy újra fiatalnak érezte magát. Nekünk, fiatalabb korosztálynak is nagy élmény volt. Igazán interaktív volt. Külösen értékeltem, hogy semmit sem akartak velünk megvetetni. Jegyvásárláskor elmondták, hogy ha szeretnénk valami kis emléket a kijáratnál lehet választhatunk, és megvásárolhatjuk. Köszönjük a szép emléket!read more
Susan Garry
Susan Garry
2019-12-15T22:34:45+0000
Quarrymen visited the museum ; they were impressed by the exhibition
Katerina Czeglédi
Katerina Czeglédi
2019-11-16T21:42:47+0000
Felülmúlta a várakozásaimat. Nagyon köszönjük, óriási élmény volt!❤️🥰 Azóta is a hatása alatt vagyok. Köszönjük az úri embernek aki végigvezetett minket a múzeumon, jó volt igazán hallgatni minden egyes szavát🙈
Tasi Feco
Tasi Feco
2019-11-11T17:35:52+0000
Nagyon jó!!! Ajánlom minden Beatles rajongónak!!!
Koselka Csaba
Koselka Csaba
2019-11-09T19:35:48+0000
Nagyon szépen kidolgozott és összegyűjtött tárgyak. Érdekes és interaktív kiállítás. Ajánlom mindenkinek
Nikolett Füzesi Rásóné
Nikolett Füzesi Rásóné
2019-11-02T14:49:22+0000
Sok érdekességel teli, hangulatos kiállítás!
Tóth Balázs
Tóth Balázs
2019-09-30T09:21:31+0000
Most pénteken voltunk, 3 napja, csodás élmény Beatles rajongóként!
Végh Zsuzsi
Végh Zsuzsi
2019-09-19T15:05:20+0000
szuper kiállítás, kedves tulajdonos. nagyon jó volt
Sipike Krisztina Sipos Szabó
Sipike Krisztina Sipos Szabó
2019-09-19T12:52:20+0000
nagyon èrdekes èrdemes megnèzni
Rudolf Kober
Rudolf Kober
2019-09-19T07:20:39+0000
Nagyon tetszett, ajánlom mindenkinek aki Egerbe jár nézze meg.
Kilácsko Kárász Erzsébet
Kilácsko Kárász Erzsébet
2019-09-01T19:03:43+0000
Nagyon tetszett a kiállítás 😊 az egész kis csoportunk nagy élményekkel távozott 😊külön köszönet a sok információért ❣️
Hegedűs Károly
Hegedűs Károly
2019-08-24T11:54:13+0000
Fantasztikus élmény volt a Beatles korába vissza menni!!! Mindenkinek aki kedvelte és most is kedveli, nagy élménybe lesz részük!
Robert Dłucik
Robert Dłucik
2019-08-12T18:20:02+0000
Amazing place, created from the real passion! :)
Tulnerné Zsolt Ágnes
Tulnerné Zsolt Ágnes
2019-08-06T15:05:48+0000
Egerben járva páratlan értékű élmény, hatalmas időutazás, nem szabad kihagyni. 😊
Otis Mostess
Otis Mostess
2019-07-24T22:34:06+0000
It has got a lot of interesting objects there and is pretty informative. They were also opened on a Sunday which allowed me to be able to check it out and that was cool.
Orbán Rita Amál
Orbán Rita Amál
2019-07-24T18:50:29+0000
Nagyon kedvesek,rengeteg a látnivaló, nagyon hangulatos.
Milesz-Horváth Brigitta
Milesz-Horváth Brigitta
2019-07-20T11:37:14+0000
Csodás időutazás volt! 🎼🎧 Köszönjük! ❤️ ⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️
Christopher Stanley Werner
Christopher Stanley Werner
2019-05-28T09:29:52+0000
The best Beatles museum in Europe! The Beatles Fan Club in Lublin - Reactivation (Poland) recommend :) <3 (y) https://www.youtube.com/watch?v=DZKdzTOQ0k4
Sue Elizabeth Garry
Sue Elizabeth Garry
2019-05-14T15:15:27+0000
Len was impressed by the museum ; good collection of items
Rita Borus
Rita Borus
2019-05-13T11:42:11+0000
Fantasztikus. Hihetetlenül gazdag,élménydús mindent átölelő gyűjtemény. Szenvedély,imádat,megszállottság, odaadás és alázat van a hàttérben amit szinte érezni lehet a levegőben. Egy alkalommal fel sem fogható. Imádtam. Visszatérek. Hálásan köszönöm ezt az élményt 🙏❤😍
Csaba Protovin
Csaba Protovin
2019-04-13T12:47:17+0000
Szuper a múzeum! Aki Egerben van, nézze meg!
Kata Orsolya Molnár
Kata Orsolya Molnár
2019-03-25T08:04:17+0000
A legkirályabb gyűjtemény, akár egy egész napot el lehet molyolni, annyi érdekesség van!
Mariann Kevevári
Mariann Kevevári
2019-03-03T06:51:11+0000
Félnapos program, ha a fantasztikus gyűjteményt szálanként végignézi a látogató! Interaktív, szórakoztató, nagyon tetszett!
Gyula Tokai
Gyula Tokai
2019-02-12T21:29:43+0000
A dicsőséges múlt és az értékek örökkévalosaga
Csaba Vilmosné Fekete
Csaba Vilmosné Fekete
2019-02-09T09:59:41+0000
Minél többen menjetek el !!! Aki ismeri, azért, aki pedig nem, azért !
Melinda Pinter
Melinda Pinter
2019-02-03T16:13:46+0000
Elképesztő gyűjtemény, ától cettig minden megtalálható, ami a Beatlessel kapcsolatos. Látványos, interaktív. Legalább másfél órát szánjatok rá, úgy elmegy az idő, hogy észre sem veszitek. És nemcsak rajongóknak! Gratulálok a kiállítás szervezőinek!
Zsanett Polgár
Zsanett Polgár
2019-01-06T18:33:17+0000
Totál elveszítettem benn az időérzékemet, pedig nem vagyok óriási Beatles rajongó, szimplán csak szeretem őket :) A kiállítás gazdag, informatív, hangos, rengeteg képpel, videókkal, évente lejátszható albumokkal, parókával, sikításmérővel 🤪, folyamatos kitekintéssel a nagyvilág eseményeire és mérhetetlenül sok, de ötletesen elrendezett ereklyével - imádtam <3
Jávori Maresz
Jávori Maresz
2018-12-29T23:20:19+0000
Minden ami Beatles - egyedi darabok, eredeti relikviák, izgalmas helyszínek, érdekes történelmi tények. Csak ajánlani tudom a rajongóknak! 😉
Steve Virovecz
Steve Virovecz
2018-12-26T19:27:22+0000
Zseniális helyszín, amit Egerben tett látogatás kapcsán kötelezően ajánlott. :)
Nikula Pál
Nikula Pál
2018-12-16T04:52:43+0000
Beatles forever ! Minden idők legjobb együttese a BEATLES !!!
Tápai Júlia
Tápai Júlia
2018-12-11T19:38:50+0000
itt aranyos kedves vendég látok --gazdag anyagú kiállítás láttam a napokban --tetszett --- sajnos Eger városában valahol elhagytam arany láncom kicsi jáde Buthával..
Erzsi Fülöp Erzsébet
Erzsi Fülöp Erzsébet
2018-12-05T17:31:48+0000
Ma voltunk ott. Szuper a kiállítás, csakúgy mint a film😊❤️
Erzsébet Csípai
Erzsébet Csípai
2018-11-18T17:28:22+0000
Igényes átfogó remek összeállítást láthattunk. Érdemes időt szánni a megtekintésére. Köszönjük.
Vincze Árpádné
Vincze Árpádné
2018-11-18T14:47:41+0000
Nagyon jó! Nagyon gazdag a gyüjtemény!
Matuska Timót
Matuska Timót
2018-11-11T14:35:44+0000
It's been an inspirational timetravel journey back to the 60s and 70s. You can see a lot of interesting Beatles products, of course listen to there music, there is even a room where you can play Beatles tunes on a real guitar with an amp. It's a must for fans :)
Erzsébet Jakab
Erzsébet Jakab
2018-11-03T05:59:03+0000
Gazdag gyűjtemény, kortörténet, a mai kor technikájával tálalva. Fantasztikus élmény! Kilépve a múzeum ajtaján olyan “ kell meg visszmenni” érzés kerít hatalmába. Mert jó volt, ......
Sándor Harmat
Sándor Harmat
2018-10-30T16:53:28+0000
Nagy élmény volt. Ajánlom mindenkinek
Anikó Holop Lászlóné Nacsa
Anikó Holop Lászlóné Nacsa
2018-10-18T06:52:57+0000
Élvezet volt végigjárni a kiállítást.
Hoffner-Szonda Evelin
Hoffner-Szonda Evelin
2018-10-18T06:22:17+0000
Nagyon részletes és tárgyi emlékekben is bőséges a kiállítás. Jó kis zenék szóltak nézelődés közben... :-) Igazán élveztük.
Krisztina Kaszai
Krisztina Kaszai
2018-10-07T11:06:31+0000
Kedvesek,készségesek és hatalmas gyűjtemény!Gratulálunk
Szilárd Pilván
Szilárd Pilván
2018-09-27T08:15:32+0000
Felejthetetlen élmény, aki egy kicsit is szereti a Beatles-t annak kihagyhatatlan!
Zoltán Lauscher
Zoltán Lauscher
2018-09-16T11:33:27+0000
Hatalmas, végignézhetetlen, elsőre befogadhatatlan gyűjtemény, amitől végig futkározott rajtam a hideg. Látni kell!
Csabi Danko
Csabi Danko
2017-06-24T11:11:00+0000
Orsolya Bogár
Orsolya Bogár
2018-08-03T19:21:20+0000
Fantasztikus időutazásban volt részünk, csodálatos élmény volt!!! ��� Ha nem érkezett volna el észrevétlenül a záróra, még azóta is a sikító masinát tenném próbára... �
Mariann Orha
Mariann Orha
2016-04-21T10:24:10+0000
Csaba Attila
Csaba Attila
2017-02-16T00:09:33+0000
Marika Nyitray Tamásné
Marika Nyitray Tamásné
2018-07-26T14:55:23+0000
Nagyon összeszedett, szuper gyüjtemény. Mindhalálig BEATLES!
Réka Nyitray
Réka Nyitray
2018-07-26T14:50:47+0000
Csodás gyűjtemény, napokig tudnám nézegetni, és a személyzet is nagyon kedves! :)
Henrietta Miklós
Henrietta Miklós
2018-07-19T19:12:15+0000
Szuper hely!
Enikő Bertók Csölle
Enikő Bertók Csölle
2018-07-12T20:33:54+0000
Nagyon szinvonalas kiállítás!!!
József Marsi
József Marsi
2018-07-09T08:53:23+0000
Elképesztően profin összeállított kiállítás! A pince, ahol a filmvetítés van, a Cavern Club hangulatát idézi vissza. Majd onnan két szinten keresztül láthatunk mindenféle Beatles ritkaságot, az eredeti hatvanas években készült Beatles tárgyaktól kezdve az acetát lemezekig. Interaktív, keverhetsz Beatles albumot, játszhatsz a Rockband játékon, közben filmvetítések mennek, digitálisan Beatles újságokat lapozgathatsz, miközben Beatles zene szól és így tovább. Rajongóknak szigorúan kötelező! : )
Anna Podkościelna-Cyz
Anna Podkościelna-Cyz
2018-06-30T13:37:42+0000
Świetne miejsce! POLECAM!
Máté Garajszki
Máté Garajszki
2018-06-26T12:47:54+0000
Karancsi Balázs Tamás
Karancsi Balázs Tamás
2018-06-17T13:11:50+0000
Elképesztő gyűjtemény...!!!
Zsuzsanna Bálint
Zsuzsanna Bálint
2018-05-28T19:18:31+0000
Fantasztikus kiállítás! Imádtam az egészet!! Ezt mindenkinek látni kell!! :)
Gergely Sinka
Gergely Sinka
2018-05-18T12:25:46+0000
Sinka-Szabó Dóra
Sinka-Szabó Dóra
2018-05-18T10:10:07+0000
László Futó
László Futó
2018-05-16T10:39:56+0000
Zoltán Fülöp
Zoltán Fülöp
2018-05-15T11:07:22+0000
Csodálatos gyûjtemény, jól éreztem magam.
Fruzsi Fodor
Fruzsi Fodor
2018-05-12T05:59:18+0000
Tegnap volt szerencsém végre megnézni a múzeumot! Imádtam ! Eltudtam volna lenni ott egésznap! � További sok sikert kívánok!
Glück Gábor
Glück Gábor
2018-05-05T05:40:00+0000
Arnold Hőbe
Arnold Hőbe
2018-05-02T15:35:50+0000
Zseniális.
Eszter Hakucsák
Eszter Hakucsák
2018-04-30T21:48:52+0000
Kocziszky Nóra
Kocziszky Nóra
2018-04-30T19:22:18+0000
Tibor Egervári
Tibor Egervári
2018-04-21T10:36:06+0000
Gondoltam bemegyünk,körülnèzünk,kijövünk,itt is voltunk.Aha.Beszarás!!!Top 5 !!!
Iván Stella
Iván Stella
2018-04-15T11:01:53+0000
Péter Laufer
Péter Laufer
2018-04-10T09:40:08+0000
Már jártunk ott, szuper volt, nosztalgiáztunk!
Dóka Brigitta
Dóka Brigitta
2018-04-02T19:52:07+0000
Dodi Dudas
Dodi Dudas
2018-03-31T16:07:41+0000
Antónia Pongrácz
Antónia Pongrácz
2018-03-31T12:05:35+0000
Gergő Ostorházi
Gergő Ostorházi
2018-03-29T06:32:35+0000
Kulcsár Gabriella
Kulcsár Gabriella
2018-03-28T19:26:02+0000
Kihagyhatatlan, jó program! Valóságos időutazás tényekkel, a jó Beatles számokkal, és természetesen a kiállítást vezetőkkel, akik mindent tudnak az együttesről! Mindenkinek ajánlom!
Judit Murányi
Judit Murányi
2018-03-18T05:59:39+0000
Csoda jó kis hely, óriási kiállítási anyaggal, igényesen és érdekesen összeállítva.Csak ajánlani tudom mindenkinek aki arra jár.
Erzsébet Szabadosné Tamási
Erzsébet Szabadosné Tamási
2018-03-17T18:13:41+0000
Nem túl nagy reményekkel léptem be az ajtón. Egy átlagos, 50 árnyalatos szürke kiállításra számítottam. � Óriásit tévedtem. A "túravezető" közvetlensége, nyitottsága, igen alapos Beatles-tudása magával ragadott bennünket, mindamellett, hogy a starter kisfilm és a kétszintes tárlat is igen izgalmas, gazdag és igényes volt. Nem vagyok egy fanatikus Beatles rajongó, de ezt kár lett volna kihagyni. �
Georgina Fáklya
Georgina Fáklya
2018-03-16T14:54:28+0000
Radoslaw Gil
Radoslaw Gil
2018-03-15T15:10:26+0000
Viktor Tumbász
Viktor Tumbász
2018-03-07T10:10:05+0000
Nagyon színvonalas, csodás gyűjtemény! :-) Respekt!!!
Les Gábor
Les Gábor
2018-03-06T16:58:28+0000
Zsuzsa Vass
Zsuzsa Vass
2018-02-22T20:51:25+0000
Zoltan Halasz
Zoltan Halasz
2018-02-19T08:12:51+0000
Mátrai Ilona
Mátrai Ilona
2018-02-17T09:45:00+0000
István Földi
István Földi
2018-02-16T13:56:03+0000
Attila Lőrinczy
Attila Lőrinczy
2018-02-13T16:27:02+0000
Gábor Korbely
Gábor Korbely
2018-02-11T17:16:43+0000
Zbigniew Hoczyk
Zbigniew Hoczyk
2018-02-01T05:11:29+0000
�Tak trzymać
Nagy Hajnal
Nagy Hajnal
2018-01-28T19:13:38+0000
Oláh-Jaksa Gabi
Oláh-Jaksa Gabi
2018-01-28T13:23:43+0000
Földes Máté
Földes Máté
2018-01-28T11:17:25+0000
Zsuzsanna Vass
Zsuzsanna Vass
2018-01-24T18:28:40+0000
Egy szuper hely, csodálatos időutazás! Méltó emlékhelye a Beatlesnek, és annak a hatalmas, csupa szív, csupa szeretet korszaknak, amit a négy gombafejű géniuszunk meseszép zenéje és egy békés, igazságos, emberhez méltó világért folytatott harcai fémjeleztek. Melyhez világszerte lelkesen csatlakozott a Beatnemzedék, mely fenekestől forgatta fel az életünket, emberibbé téve az akkori világot. Szelíd, erőszakmentes világforradalmukkal méltán nyerve el a történelemtől a Nagy Generáció - címet. Emlékeik, értékeik, eszmeiségük nem is kerülhetett volna avatottabb kezekbe, nem is találhatott volna féltve őrzőbb szívekre, mint az Egri Road Beatles Múzeum megálmodói, működtetői, valamint a lelkes rajongótáboruk, közönségük srácai!
Róbert Weiler
Róbert Weiler
2018-01-22T06:08:58+0000
Szuper hely! Egerben kötelező program. :)
Dubányi Adrienn
Dubányi Adrienn
2018-01-03T15:39:49+0000
Katona Ferencné
Katona Ferencné
2018-01-02T20:18:04+0000
A 2018-s évet itt kezdtük a Férjemmel mivel ez nagy vágyam volt. Fantasztikus gyüjtemény ,kedves kollégák, és egy kis időutazás �. Mindenkinek csak ajánlani tudom !�� Nagyon jó volt!!! Köszönöm szépen!!!! Boldog Új Évet és további sok sikert!!!
Woj Tek
Woj Tek
2018-01-01T17:09:48+0000
Pasję autorow EGRI ROAD czujesz na kazdym kroku! W każdym słowie! Jestescie swietni!!! Wspanialy czas! Wspaniala podróż! Dziekujemy!
Jacek Makowski
Jacek Makowski
2017-12-17T15:59:01+0000
Krótki film o historii tego bandu, również w języku polskim ;) dużo pamiątek i wspomnień. Obowiązkowe miejsce odwiedzin dla ludzi, którzy kochają muzykę :)
Tomy Major
Tomy Major
2017-12-14T12:00:44+0000
Imádom a Beatlest!!!
Évi Gábor
Évi Gábor
2017-12-11T18:15:51+0000
Nagy várakozással mentünk a múzeumba.Nem csalódtunk,élmény volt megtekinteni.Ajánlom aki szerette a Beatlest,és módja van rá,menjen el és nézze meg!Gratulálunk a létrehozójának és jó egészséget a további gyűjtögetéshez!!!
Bence Balogh
Bence Balogh
2017-12-04T19:08:30+0000
Fehérvári Zoltán
Fehérvári Zoltán
2017-11-22T11:21:48+0000
Szilvia Czinege
Szilvia Czinege
2017-11-17T18:09:25+0000
Beszteri Marianna
Beszteri Marianna
2017-11-17T16:25:30+0000
Kornélia Fülöp
Kornélia Fülöp
2017-11-17T16:15:02+0000
Judit Szabó
Judit Szabó
2017-11-17T15:52:35+0000
Lívia AT
Lívia AT
2017-11-15T15:15:13+0000
Egyedülálló, interaktív gyűjtemény, sok ritkasággal. Igazán világszínvonalú összeállítás, ahol még az igazi beatlemániákusok is találnak csemegét. Must see :)
Lénárt-Hegymegi Hencsi
Lénárt-Hegymegi Hencsi
2017-11-12T16:18:14+0000
Kis Csaba
Kis Csaba
2017-11-11T17:23:50+0000
Gyula Polyák
Gyula Polyák
2017-11-07T13:48:54+0000
Klasz kis rajongói múzeum, kedves emberekkel. A zene viszont lehetne hangosabb. ;-)
Nóra Bartolák
Nóra Bartolák
2017-11-07T13:23:54+0000
Vizy Domonkos
Vizy Domonkos
2017-11-07T10:45:43+0000
Grzegorz Babut
Grzegorz Babut
2017-11-02T08:14:44+0000
Hirsch Veronika
Hirsch Veronika
2017-11-01T15:40:04+0000
Bernadett Szilasi
Bernadett Szilasi
2017-10-28T17:15:11+0000
A fiúk történelmet írtak, és ezt így bemutatni különleges élmény volt. Csak ajánlani tudom mindenkinek aki Egerben jár hogy ezt a múzeumot feltétlenül nézze meg, nem fog csalódni.
Jacek Muszkiewicz
Jacek Muszkiewicz
2017-10-28T11:32:52+0000
Stara miłość nie rdzewieje-THE BEATLES
Boros György
Boros György
2017-10-26T11:24:38+0000
Tia Lettiem
Tia Lettiem
2017-10-25T12:04:14+0000
Felejthetetlen élményt nyújtott számomra! A hely hangulatos, a kisfilmmel kezdődően elvarázsol és néhány órányi időutazás veszi kezdetét..:) Köszönöm!!! :)
Júlia Aszódi
Júlia Aszódi
2017-10-16T13:08:04+0000
Egyedülálló gyűjtemény. Szinte felfoghatatlan, hogy lehetséges ennyi mindent összegyűjteni. Magával ragad és sikerül közelebb jutni ahhoz, hogy megértsd, mi ölelte/öleli körbe az egész Beatles zenekart. Meg kell nézni! A lehetőség adott... ;)
Nikii Felhősi
Nikii Felhősi
2017-10-16T12:56:07+0000
Bence Csaba Nagy
Bence Csaba Nagy
2017-10-15T13:13:19+0000
Akit egy kicsit is szereti a Beatlest, annak kotelezo! Nagyob interaktiv es otletgazdag, informativ, reszletgazdag,teli egyedi relikviakkal. must see!
Anna Rénes
Anna Rénes
2017-10-13T19:56:14+0000
...Igazából nem is tudok erre a múzeuma kifogásolhatót mondani, teljesen megfelel annak, amit "ígér", abszolút meg lehet ismerni a Beatlest itt - akár korábbi ismeretek nélkül is -, a legtöbb múzeumokra jellemző tiltott dolog itt szabad, lehet hangosan zenét hallgatni, megemlékezni, bizonyos műtárgyakat tapizni, énekelni, sikítani, gitározni, hajstílust váltani pár másodpercre vagy ameddig szeretnénk... Az ember itt igazán szabad lehet, miközben komplex Beatles-tudást fejleszt ki magának. Ami még szintén nagyon tetszett, az az, hogy átfogóan tekint a történelemre, nem csak a Beatles-sztori mutatkozik meg, az egész világot meghatározó politikai változásokról is olvashatunk a falakon, miközben nyomon követhető a zenekar életútja. Értékelésem már csak a hihetetlenül kedves dolgozók miatt is ÖT CSILLAG!
László Rénes
László Rénes
2017-10-13T18:03:02+0000
Jenő Tóth
Jenő Tóth
2017-10-09T09:00:07+0000
Ozvald Zsuzsa
Ozvald Zsuzsa
2017-10-08T19:28:13+0000
Fantasztikus gyűjtemény, különleges "ereklyék", igazi csemege minden Beatles rajongónak. A tulajdonosok is nagyon kedvesek, látszik, hogy szívük-lelkük benne van az egészben. Az esti előadás is nagyon érdekes volt, no meg a koncert is szuper. Köszönjük!!
Vivien Farkas
Vivien Farkas
2017-10-07T17:30:30+0000
Justyna Paszkowska
Justyna Paszkowska
2017-10-05T17:42:52+0000
A great place with an incredibly friendly approach towards visitors. I highly recommend seeing this collection during a stay in Eger.
Zbigniew Sendek
Zbigniew Sendek
2017-09-30T18:39:14+0000
Super miejsce. Ciekawie pomyślane. Mili i kompetentni ludzie obsługujący zwiedzających. Można robić zdjęcia.
Ákos Gergely
Ákos Gergely
2017-09-30T11:00:33+0000
Bernadett Baranyi
Bernadett Baranyi
2017-09-29T11:52:23+0000
Tamás Vigh
Tamás Vigh
2017-09-21T14:44:30+0000
Kiszely Flóra
Kiszely Flóra
2017-09-21T14:40:14+0000
Az egri Beatles múzeum egy valóságos kincsesbánya a rajongók számára! Bátran ajánlom mindenkinek, aki szeret Beatles-mütyüröket nézegetni, érdekességeket olvasgatni a zenekarról, sikongatni a kedvencei után vagy akár a "gombafejűek" nótáit játszani. Nekem a Sárga Tengeralattjáró szoba volt a kedvencem. :) Köszönjük az élményt!
Attila Halmosi
Attila Halmosi
2017-09-14T11:46:25+0000
Jenníí Oláh
Jenníí Oláh
2017-09-10T09:11:46+0000
Orsolya Kerekes
Orsolya Kerekes
2017-09-09T14:20:51+0000
Nagyon jó hely. Soha nem láttam még ilyen jó kiállítást. :) �
Rózsa Bakosné Bimbó
Rózsa Bakosné Bimbó
2017-09-02T13:16:46+0000
Kohári Beáta
Kohári Beáta
2017-08-27T14:39:06+0000
Nagyon jól éreztük magunkat!!! Csak ajánlani tudom mindenkinek!!
Kaldenekkerné Gerda
Kaldenekkerné Gerda
2017-08-27T11:00:29+0000
Next Reviews

Google Reviews

BEATLES Museum Road Eger (Eger, Hungary)
4.8
Based on 868 reviews
powered by Google
Renáta Sumi
Renáta Sumi
09:20 30 Oct 20
Amazing experience, a must visit place in Eger- not only for tourists.
Alexander Nagy
Alexander Nagy
18:39 03 Sep 20
Really amazing! Must go there! You may little bit feel that start just few weeks ago, but they go to really good way. Just need more English title of the things or someone who lead you cross the museum. Good job!
Richárd Tóth
Richárd Tóth
17:18 15 Aug 20
Nem vagyok oda a bandáért, de az ott dolgozó szőke hölgy rettentő aranyos volt, e mellett a múzeum is zseniális. 5*
Ma Szi
Ma Szi
18:20 13 Aug 20
Remek ötlet, zseniális összeállítás, tiszteletreméltó megszállottság. Bárhol megállná a helyét, remélem, fogja is! Mondjuk egy nagyobb térben. Örök élményt adott, hálásan köszönöm!
Kornél Kereszturi
Kornél Kereszturi
17:11 10 Aug 20
Egyedülálló kiállítás, a tárlatvezetés érdekes, még egy rövidfilmet is beiktattak. Ha mindent meg akar az ember nézni, pár órát rá lehet szánni, annyi az információ. Rajongóknak kötelező!
Renata Dobo
Renata Dobo
21:17 07 Aug 20
Nem vagyok fanatikus Beatles rajongó, de a zenéjüket imádom és rengeteg érdekes storyt tudtam meg a zenekarról, meg egy kicsit időutazás is volt. Nagyon tetszett a múzeumi dolgozók lelkessége és az, hogy minden kérdésre tudtak válaszolni. Az már biztos, hogy ez egy egyedi tárlat Magyarországon.
Mira
Mira
13:29 03 Aug 20
Aki szereti a Beatlest annak ez egy hatalmas élmény lesz! Az emberek akik fogadtak minket elképesztően segítőkészek és kedvesek voltak, látszott rajtuk, hogy igazi Beatles rajongók :))
Antony Tait
Antony Tait
12:07 19 Feb 20
Who'd have thought, a beatles museum in the middle of rural Hungary. The museum houses an avid fans collection, but is full of treasures and is large and well laid out. A birthday treat the visit was informative fun and thoroughly enjoyable.
francesco paolo santi
francesco paolo santi
07:07 30 Dec 19
Very nice museum, full of gadgets and documents. Worth a visit if you are in town and like music.
Magdalena Włodarska
Magdalena Włodarska
09:28 18 Aug 19
The best Beatles museum anywhere! Magnificent collection of photos and souvenirs! Great organisation. Hope to get back there one more time!
DouaPuncte G
DouaPuncte G
08:23 07 Aug 19
Great museum... but a little expensive...as a student...it was overpriced to get in...and couldn't afford any souvenirs...800 Hungarian money for a guitar pick
A Google User
A Google User
16:53 25 Jul 19
a must see if youre in eger! lots of fun stuff to see with tons of info! lots of little niche stuff is on display like candies and buttons, which i find interesting. staff also speak in english and there’s an interesting movie about their early life that they play. the museum is interactive as well in some parts! casual and hardcore fans will love this place
flora michaels
flora michaels
16:53 25 Jul 19
a must see if youre in eger! lots of fun stuff to see with tons of info! lots of little niche stuff is on display like candies and buttons, which i find interesting. staff also speak in english and there’s an interesting movie about their early life that they play. the museum is interactive as well in some parts! casual and hardcore fans will love this place
Mike Clarke
Mike Clarke
19:39 09 Jul 19
Wonderful experience. Beautifully laid out, it guides you through the Beatles' major years and supports it with a multitude of linked photographs and memorabilia. The start of the tour sets the tone in an unexpected, yet very memorable, way. I cannot recommend it enough.
Csenge Peták
Csenge Peták
21:47 02 Jul 19
Very friendly staff and a great overall experience.
randy Sigite
randy Sigite
22:28 09 Jun 19
Awesome collection of Beatles music
Assel Stambekova
Assel Stambekova
16:25 24 May 19
Loved my time here ! Great snapshots of The Beatles' journey, their successes and failures, personal stories, anecdotes, plenty of memorabilia, live and studio recordings. You can also put on headphones at different corners of the museum and sing along your favourite band songs. The host is super hospitable, welcoming and friendly.
József Farkas
József Farkas
05:33 15 Apr 19
The collection of pictures, objects is great, including some really rare pieces. There are many chanches for being active during our visit, and making funny selfies. We received a warm wellcome and a very detailed, interesting introducion from the gentleman in the museum. Give at least 1.5 hours. Strongly recommended for everyone, who heard ever at least one song of the Fab Four!
Bacsatyai Gyorgy
Bacsatyai Gyorgy
11:35 22 Mar 19
U think u know Beatles, just wait and see for yourself 😉👌
Peter Šebo
Peter Šebo
18:31 29 Dec 18
Great museum, plenty of stuff to see, helpful guides.
Filip Arlet
Filip Arlet
09:05 18 Sep 18
Amazing stuff there.
Adéla Pavelková
Adéla Pavelková
21:21 09 Sep 18
Nice place, amazing staff!
Moira Steiner
Moira Steiner
19:15 04 Sep 18
Totally worth it to visit this museum; the place is fantastic, it guides you through The Beatles' history perfectly in a wonderfully ambiented place and it has an amazing collection of the band's objects. I thought it was delightful that someone threw that love and dedication to build the museum. I can only be grateful.
עדי סיון גילדור
עדי סיון גילדור
16:41 18 Aug 18
Great exhibition! We had great time. Thank u
Alan Mackechnie
Alan Mackechnie
22:57 05 Aug 18
Best Beatles museum anywhere, and that includes Liverpool!
Next Reviews
error: Content is protected !!