Közép-Európa Beatles múzeuma Egerben

Ringo Starr önmagáról

All You Need Is Love

 

SZÜLETTEM 1940. JÚLIUS 7-én LIVERPOOLBAN, A MADRYN STREET 9-ben.

RINGO STARR

 

Egy alagútban voltam, amelynek fényt láttam a végén, és odáig kellett eljutnom: így születtem meg. Rögtön nagy ujjongással fogadtak. Anyám szerint miattam tört ki a második világháború, de én sosem értettem, mit akar ezzel mondani. Ki tudja, hátha még igaza is van? Az időpontok mindenesetre stimmelnek.

A háborúra és a bombázásokra nem emlékszem, pedig Liverpool eléggé megszenvedte. A mi környékünk sok találatot kapott, és gyakran kellett elbújnunk, – azt csak később tudtam meg, hogy a szenespincébe. Nekem inkább szekrénynek tűnt. Emlékszem a foghíjas telkekre az utcán, és idősebb koromban sokat játszottam a romok között vagy lenn az óvóhelyeken.

Legelső emlékem az, hogy gyerekkocsiban tolnak. Anyám, nagyanyám és nagyapám voltak velem. Nem tudom, hol történt, de nyilván valahol vidéken, mert egy kecske vett üldözőbe minket. Mindenki nagyon félt tőle, én is. A körülállók rémülten sikoltoztak. Ez aligha történhetett Liverpoolban.

Apai és anyai ágon egyaránt szegény munkáscsaládból származom. Az anyai nagyanyám volt a legszegényebb, tizennégy gyereket szült. Ezzel szemben az egyik dédanyáin állítólag igen módos lehetett, mert valami nagyon csillogó kerítésük volt. De lehet, hogy mindezt csak én találtam ki; már igazán nem tudom, mit hallottam anyámtól, és mi az, amit én kombináltam össze.

Az igazi családnevem nem Starkey, hanem Parkin a nagyapámat Johnny Parkinnak hívták. Csak amikor az anyja másodszor is férjhez ment (ami hallatlan dolognak számított akkoriban), akkor lett Mrs. Starkey, és a nagyapám fölvette a mostohaapja nevét.

Egyébként a hatvanas években meg akartam csináltatni a családfámat, de nem sikerült, a nagyszülőknél nem jutottam tovább. Aztán a rokonságban kérdezősködtem, de belőlük sem sikerült kiszednem semmit, máig sem tudom, miért: talán attól tartottak, hogy kiszivárogtatok valamit a sajtónak?

Apám pék volt, anyámmal a pékségben ismerkedett meg. Készített süteményeket is, ezért jó parti volt, mert mindig volt cukrunk, még a háborúban is. Amikor hároméves voltam, apámnak elege lett az egészből, és otthagyott bennünket. Testvérem nem született, úgyhogy ketten maradtunk anyámmal, amíg ő férjhez nem ment másodszor is, tizenhárom éves koromban.

Apámra alig emlékszem. Talán ha ötször találkoztam vele, miután elköltözött tőlünk, és nem is alakult ki közöttünk semmilyen szoros kapcsolat, talán mert anyám telebeszélte a fejemet azzal, hogy mekkora gazember. Dühös is voltam rá, amiért otthagyott bennünket. És még dühösebb lettem, amikora pszichoterápián arra biztattak, hogy ne fojtsam el az érzelmeimet. Pedig gyerekkoromban úgy éreztem, hogy már lerendeztem magamban a dolgot, és erről az elfojtásról mit sem sejtettem. Engem még úgy neveltek, hogy elviseljem, ami jön. A miénk talán az utolsó olyan nemzedék, amelyik nem mutatta ki az érzéseit.

Anyám egy ideig nemigen csinált semmit, mert nagyon bánkódott apám után. Végül mindenféle otthoni munkát vállalt, hogy etetni és ruházni tudjon engem. Aztán el is járt: volt pincérnő, takarítónő, bolti eladó, bármilyen munkát elvállalt, ami adódott.

Kezdetben szép nagy, három hálószobás házban laktunk, de miután apám elment, anyám ezt nem tudta fenntartani. Addig munkáscsaládnak számítottunk, de ez úgy volt Liverpoolban, hogy ha az embert elhagyta az apja, egyből alsóbb osztályba került. Így aztán kisebb, kétszobás családi házba költözünk – persze mindkét házat béreltük. Ezt a másodikat már tíz évvel korábban lakhatatlannak nyilvánították, mi mégis húsz évig éltünk benne.

Nem költöztünk messzire, csak a szomszédos utcába: a Madryn Streetről az Admiral Grove – ba. Nem is tudok senkiről, aki arról a környékről valahová messzire eljutott volna.

Mindenünk felfért egy teherautóra, és le se zárták a hátulját, mert csak 300 métert ment. Ott ültem a platón. Erre igen élénken emlékszem, mert fájt elhagyni a megszokott házat. (Nem is tudom, az én szegény csemetéim mit szóltak hozzá, hogy annyit költözünk.)

A Madryn Street – i ház belsejére egyáltalán nem emlékszem. Az biztos, hogy nem volt kertünk. Az utca képe viszont elevenen él bennem, mert sok barátom lakott ott, és gyakran jártam náluk. Egyébként a nagyszüleim is a Madrynen laktak. Liverpoolban az volt a szokás, hogy mindenki közel lakik a nagyszüleihez.

A második házra már jól emlékszem. Kert ott sem volt, és fürdőszoba sem, a budi pedig a hátsó udvarban állt. Azért csak az otthonunk volt, és még külön gyerekszobát is berendeztek nekem.

Miután apám elment, anyám és a nagyszüleim neveltek fel. A különös ebben csak az, hogy ők nem az anyám, hanem az apám szülei voltak. Igazán szerettek, és klasszul viselkedtek velem, többször elvittek még nyaralni is.

Nagymamám, Annie (akit én persze nem így hívtam) nagydarab nő volt, nagyapám meg alacsony. Ha aztán beivott, és perlekedni kezdett, nagymamám felgyűlte a ruhaujját, bokszolóállásba helyezkedett, és biztatta nagyapát, hogy csak rajta! Erős, dolgos asszony volt, és született túlélő.

Ráadásul nagyi volt a legjobb csodadoktor Liverpoolban. Ha megbetegedtem, anya rögtön pokrócba bugyolált, és elvitt hozzá, ő meg hipp – hopp meggyógyított.

Pedig csak két gyógyszert ismert: a pépes borogatást és a forró puncsot. Imádtam ezeket a puncsokat, meg azt is, hogy olyankor mindenki körülöttem sürgött – forgott. Egyébként többnyire odafigyeltek rám, hiszen egyetlen gyerek voltam a családban.

Nagyapám imádta a lóversenyt, aztán ha veszített, dühében káromkodott és csapkodta az újságot. Nagymama mindig rászólt, hogy „Johnny, ne a gyerek előtti”, de aztán nagyapám mindig mondott még valami jó zaftosat, amit nagyon élveztem.

Volt egy kedvenc széke, abban üldögélte át az egész háborút. Sosem ment 1e az óvóhelyre, még akkor sem mozdult onnan, ha záporoztak a téglák. Ezért aztán gyerekkoromban én is nagyon szerettem leülni arra székre, de ha bejött, csak intett egyet, és máris pucolnom kellett onnan.

Életem egyik legszomorúbb pillanata volt, amikor a nagyapám meghalt. Tizenkilenc – húszéves voltam akkor. Az volt a legrosszabb, amikor elásták a földbe. Akkor döntöttem el, hogy inkább elhamvasztatom magamat, ne kelljen majd senkinek átélnie, amikor engem is gödörbe raknak és elföldelnek. A könnyem is csak akkor eredt el, amikor leengedték a koporsót.

Az iskolára, a St. Silasra élénken emlékszem. Az első napra talán nem is magamtól, hanem azért, mert anyám annyiszor elmesélte. Elkísért egészen a kapuig, pedig csak néhány percnyire volt tőlünk az iskola, de ez volt a szokás arrafelé. (Az persze szóba sem jöhetett, hogy a szülők az osztályterembe is bemenjenek az első napon, mint ahogy jóval később én bemehettem a saját gyerekeimmel.) Jól emlékszem, milyen óriásinak tűnt az épület, és milyen rengeteg gyerek volt ott. Eléggé félelmetesnek látszott.

Ebédre hazamentem, mert azon a környéken mi kicsik is nyugodtan közlekedhettünk, és bejelentettem, hogy aznap már nem lesz tanítás. Anyám ezt el is hitte, egészen addig, míg azt nem látta, hogy a többi gyerek mind szivárog vissza a suliba, akkor aztán kiparancsolt engem is. Egyszóval már az első naptól kezdve lógós voltam, később sem sokat koptattam az iskolapadot, és mindent összeadva legfeljebb ha öt évet töltöttem az iskolában.

Hatéves múltam, amikor súlyos hashártyagyulladást kaptam. Perforált a vakbelem, szóval egészen komoly eset volt. Mindenki ott aggódott nálunk, engem meg szörnyű fájdalmak kínoztak. Kijött a doktor, és nemsokára hordágyra tettek, majd elvitt a mentő. Benn a kórházban egy orvosnő vizsgált meg, és amikor megnyomta az oldalamat, annyira fájt, mint még életemben semmi.

Mielőtt elaltattak volna a műtéthez, megkérdezték, van – e valami kívánságom. Egy csésze teát kértem, mire azt mondták, nem lehet, csak majd ha kihoztak a műtőből.

Azt a teát végül csak tíz nap múlva ihattam meg, mert csak akkor tértem magamhoz a kómából. Amikor felnyitottak kiderült, hogy hashártyagyulladásom van, ami akkoriban még igen súlyos állapotnak számított. Anyámnak háromszor is bejelentették, hogy másnap reggelre meghalok. Szörnyű lehetett átélnie, és bizosan ezért féltett aztán olyan túlzottan. Szerencsém volt, hogy egyáltalán túléltem, és miután magamhoz tértem, még hosszú időre visszaestem a kábulatba.

A kórházban halálra untam magam. Ha sokáig van benn az ember, az jelenti számára a világot, én pedig összesen két évet töltöttem ott, a másodikat tizenhárom évesen. Az élet odabenn nagyon egyhangú. A barátaid is mind betegek, és amikor az ember végre lábra áll, elveszíti velük a kapcsolatot.

Anyám és a nagyszüleim majdnem mindennap meglátogattak. Sosem felejtem el, hogy egyszer az apám is eljött, megállt az ágyamnál egy notesszel a kezében, és megkérdezte, mit szeretnék a közelgő hetedik születésnapomra, aztán felírta a noteszébe! Végül nem vett nekem semmit – sem akkor, sem később, és évekig nem láttam újra. Hát ezért sem zártam őt a szívembe.

A kórházi ágyon tanultam meg, hogy a lábammal emeljem föl, ami leesett. Amikor már fél éve feküdtem benn, egyre jobban kezdtem érezni magam, és úgy volt, hogy pár héten belül hazamehetek. A születésnapomra kaptam egy kis játékbuszt. Az ágynak magasított oldala volt, és amikor kihajoltam, hogy visszavegyem a buszt a szomszéd fiútól, akinek odaadtam megnézni, kiestem, és felszakadt az összes műtéti hegem. Ezt megint nagyon veszélyesnek tartották, és emiatt még fél évig nem engedtek haza.

Végül jó egy évig voltam kórházban, és még utána is lábadoztam, úgyhogy még két évig nem mentem vissza a suliba. A kiesett időt ott nem lehetett pótolni, és mindig legalább egy évvel voltam lemaradva a többiekhez képest, egy tanár se vette a fáradságot, hogy korrepetáljon. Ezért aztán mindig én voltam az osztály hülyéje, és a legerősebb fiúval barátkoztam, hogy megvédelmezzen. Ekkor utáltam meg még inkább az iskolát, és egyre többet lógtam. Sokszor megtörtént, hogy anyám bepakolta az iskolai holmimat, de inkább a parkba mentem a haverjaimmal. Írtunk magunknak kikérő cédulákat, de mindig lebuktunk, mert nem tudtunk helyesen írni.

Kilencéves voltam már, mire végre megtanultam olvasni. Anyám nem tudott segíteni, mert mindig dolgozott, de Marie Maguire, anyám egyik barátnőjének a lánya sokat foglalkozott velem. Ó vigyázott rám, ha anyám elment moziba vagy dolgozni a kocsmába. Marié tanított meg olvasni a „Dobbin the Horse” – szal. Olvasni tehát tudok, de helyesen írni a mai napig sem tanultam meg. Ma már sajnálom, hogy akkoriban nem törődtem a tanulással, mert műveletlen maradtam. John bezzeg tanult latint is, meg festészetet is.

Liverpoolban a Dingle volt az egyik legkeményebb környék, a Toxtethnek pedig még ma is rossz a híre. Akkoriban több banda is működött ott, mindig verekedtek, tomboltak, meg kiraboltak másokat. De mindebből a gyerekek, a nők cs az öregek kimaradtak. Hozzánk soha senki sem nyúlt. Viszolygok, amikor arról hallok, hogy manapság képesek tolószékeseket meg kilencvenéves nőket is bántani. Ez aljasság. Ha valaki akkoriban ilyesmire vetemedett volna, azt biztosan megtorolják: a környék összes bandája együtt verte volna szarrá az illetőt.

Liverpool sötét és sivár hely volt, de gyerekként jól éreztük ott magunkat. Két jóbarátommal, Davy Pattersonnel és Brian Briscoe -val három triumvirátust is alakítottunk: mi voltunk a Három Testőr, a Halálfejesek, meg a Fekete Kéz bandája. Mindent együtt csináltunk, játszottunk detektívesdit, cowboyosdit, és egy iskolába is jártunk. Tíz – tizenegy éves korunkig úgy éreztük, miénk a világ, és a lebombázott házak helye remek játszótér volt. Sosem gondoltunk azokra, akiket ott ölt meg a bomba. – Találkozunk a bombin – mondogattuk.

Mindenfelé elcsavarogtunk gyerekkorunkban. Akkoriban csavargó szerettem volna lenni, mert az mindenhová eljut. Buszra nem volt pénzünk. Már nyolc – kilenc éves korunkban öt – hat mérföldeket gyalogoltunk Speke – be, a parkba vagy a városon kívüli erdőbe. A buszokat követve találtunk haza, lestük, hol fordulnak be. Biciklim még nagyon sokáig nem volt. Végül anyám vett nekem egy használtat, és egyszer elbicikliztünk Walesig meg vissza, de annyira feltörte a fenekemet az ülés, hogy örökre letettem a kerékpározásról.

Pedig Wales csak húsz – harminc mérföldre van Liverpooltól.

Kölyökkoromban sok minden mást is terveztem amellett, hogy csavargó leszek. Matróz is akartam lenni, hiszen Liverpoolban mindenki ismerte a dalt: „Elmegyek és mindent megnézek, és hozok haza tevenyerget”. Nálunk mindenkinek volt tevenyerge, mert minden második családban volt egy tengerész, aki ilyen szirszart hozott haza a tengerentúlról. Hoztak azért jó dolgokat is, amiket irigyeltünk, például lemezeket és divatos ruhákat.

Az első zenei emlékem nyolcéves koromból való, amikor Gene Autry énekelte a „South Of The Border – t. Attól borsózott először a hátam, ahogy mondani szokták. Az is nagyon tetszett, ahogy a három vokalista énekelte az „aj, aj, aj” – t. Gene Autry – ra azóta is fölnézek.

Az ember mindig egyből tudta, ki a tengerész, mert ők öltözködtek a legjobban. Ezért akartam én is tengerre szállni. Beiratkoztam a kismatrózok közé is. Gyakorlatoztunk meg minden, és az volt a legjobb, hogy játékpuskát is adtak a kezünkbe. Aztán kirúgtak, mert elcsórtam egy puskát. És végül sosem szálltam hajóra, mint ahogy nagyon kevés dolgot nem hagytam félbe életemben: valahol mindig elbaltáztam.

Voltak azért saját játékaim is, kaptam anyámtól meg a testvéreitől édességet meg kisebb játékszereket is. Aztán úgyis mindent elcseréltem, mert mindig valami más kellett volna. Előfordult, hogy egészen szép ajándékot kaptam, például egy kis kémiai készletet, de azt is elcseréltem, amin persze megsértődött az, aki adta. Hiába, én egy idő után a világon mindenre ráuntam. Egy darabig gyűjtöttem ugyan bélyeget, de valójában az igazi hobbim maga a csereberélés volt.

A Woolworthből lopkodtunk is a barátaimmal, persze csak mindenféle műanyag vackot, ami belefért a zsebünkbe.

Akármit gyűjtöttem, végül túladtam rajta. A 78 – as lemezeimet például egy unokatestvéremnek adtam, aki aztán ráült. Amikor elköltöztem Liverpoolból, a többi lemezemet magammal vittem, de a Patsy Cline – okat és a Little Richardokat ott kellett hagynom anyámnak.

Nagyapám mindenféle fémdarabokat hozott haza nekem a gyárból, ahol dolgozott. Bojlereket készített, és egyszer csinált nekem egy olyan vasutat, aminek a mozdonyában igazi tűz égett. Az volt életem legkedvesebb játéka. Akkora nagy volt, hogy akár rá is lehetett ülni. Miután születésemtől fogva vállalkozó szellem vagyok, kitaláltam, hogy jegyeket fogok árusítani a vonatra. Meg nyitottam egy állatkertet is a hátsó udvarban, de abban nem volt se tigris, se oroszlán, csak pók meg efféle, egy darabig meg egy gepárdbőr, amit szintén egy tengerésztől vettünk. Fél penny belépti díjat szedtem, aztán kitaláltam, hogy a belépés ingyenes, de kifele egy pennyt kell fizetni annak, aki nem mer esernyővel a kezében leugrani a falról. Mindig azt lestem, hogyan tehetnék szert egy kis jövedelemre.

Valamivel később az a briliáns ötletem támadt, hogy megkeresem az összes milliomost, például Frank Sinatrát, és kölcsönkérek tőlük egy – egy millió dollárt. Nem nyúlok hozzá, hanem beteszem a bankba, egy év múlva fölmarkolom a kamatokat, nekik meg visszaadom a pénzt, s nekik meg sejtelmük sem lesz róla, hogy tulajdonképpen mi is történt. Ezt aztán persze sosem valósítottam meg.

Tizenkét éves koromban átírattak a Dingle Vale – i középiskolába, de oda sem jártam valami sokat. A legkedvesebb emlékem onnan, hogy egy kis cipót adtak ebédre, aminek kivájtuk a közepét, és krumplit raktunk belé. Még mindig jobb volt, mint a menzakoszt.

A Dingle Vale messze volt tőlünk, jó fél óra gyalog. Mehettem a Princes parkon át, meg a Park Roadon is. Emlékszem, amikor hóesés után egyszer Brian Briscoe -val átmentünk a parkon, és mi hagytuk az első nyomokat a friss hóban. Ez annyira megtetszett nekünk, hogy nem mentünk iskolába, hanem egész nap a havat tapostuk.

Sokat verekedtem, pedig ha tényleg megütött valakit az ember, annak általában az lett a következménye, hogy másnap egy nagydarab fickó várta az iskola kapujánál, aki aztán vagy leütötte, vagy csak megrázta, és megfenyegette: – Ne merj többé hozzányúlni a mi Frankünkhöz! Ezért aztán mindig is szerettem volna, hogy nekem is legyen egy nagydarab bátyám, aki megveri azokat, akik engem vertek meg.

Hát ilyen nem volt, mint ahogy apám se, de az anyám mindig próbált megvédelmezni. Ha egy nagyobb fiú rám szállt, mindig elment hozzájuk, és megadta neki a magáét. Nagyon szeretett engem, de biztosan azért is kényeztetett, mert olyan beteges voltam.

Harry, a leendő mostohaapám akkor lépett a képbe, amikor tizenegy éves voltam. Festő és dekoratőr volt a burtonwoodi amerikai haditámaszponton. Sokszor megnevettetett, hozott nekem képregényeket és nagyon muzikális volt. Sok zenét ő mutatott meg nekem, de nem várta el, hogy tetsszenek is. A nagyzenekarokat és Sarah Vaughant bírta leginkább. Mindig azzal kezdte: – Ezt már hallottad? Tényleg nagyon kedves ember volt, minden gyerek és állat kedvelte. Tőle tanultam gyöngédséget.

Én is csíptem Harryt, meg anyám is szerette, és egyszer aztán előállt azzal, hogy hozzámenne feleségül. Megkérdezte, mit szólok hozzá, és én egy darabig duzzogtam, hiszen még csak tizenhárom éves voltam, de aztán belegondoltam, hogyha most nemet mondok, talán sosem megy többé férjhez. Így aztán áldásomat adtam rájuk, mert Harry tényleg olyan jó fej volt.

Mostohaapám összebarátkozott a helyi édességbolt tulajdonosával, Lennel, akitől kaptam néha egy kis munkát, mindenféle alkalmi megbízásokat, amiért édességgel fizetett. Ez nagyon jól jött, mert a cukrot még mindig jegyre kaptuk.

Nagy nap volt, amikor a jegyrendszert megszüntették, pedig nem arról volt szó, hogy na most aztán veszünk egy csomó cukrot, vajat meg tojást, mert úgyse lett volna rá pénzünk. Ha belegondolok, a háborús jegyrendszer nemigen érintette a szegényeket, mert úgyis mindig össze kellett húzniuk magukat. Először a kórházban tartottak igazán jó koszton, ott rendszeresen kaptam vajat és újkrumplit is.

Tizenhárom éves koromtól kezdtem másképp látni a világot. Rájöttem, hogy Liverpool sötét és koszos, és el akartam kerülni onnan valahová, ahol van egy kis zöld is. Nem is kellett volna messzire menni az Admiral Grove – ból, mert Aigburth-ben már voltak kertek. Szerettem a parkokat is, amikor lógtunk az iskolából, sokszor mentünk a Sefton vagy a Princes parkba. Szeretem a zöldet, a tengert és vonzanak a tágas terek.

Mindig nagy birtokon vettem házat, de a lényeg a kilátás volt. Monte Carlóban például úgy érzi az ember, hogy ellát a világ végéig. Csak nézni szeretem, nem fontos, hogy az enyém legyen. Ha lenne egy kis házam egy fél acre – ön, de a dombtetőn, az is oké lenne, ha meglenne a kilátás. Emlékszem, amikor az első feleségemmel, Maureennel és a gyerekekkel Hampsteadbe költöztünk. A ház szép volt, de a kertet nem szerettem, mert mindenütt kerítésbe ütközött a tekintetem. El is költöztünk, mert nem bírtam a bezártságot, amit nyilván még Liverpoolban utáltam meg.

Mindmáig csavargó vagyok egy kicsit. Próbálnék megállapodni végre, de valami nyughatatlanság hajt előre. A mostani feleségemmel, Barbarával nevetünk is rajta sokat, hogy ha veszünk egy új házat, kidekoráljuk, és már teljesen kész van, mindig megkérdezem: – Te, nem kéne innen elköltözni?

Tizenhárom éves koromban mellhártyagyulladást kaptam. Liverpoolban akkoriban sok volt a tébécés, különösen a mi környékünkön. Kiderült, hogy nekem is tuberkulózisom van, így aztán ismét kórházba dugtak egy évre.

Akkor kezdtem kamaszodni, így aztán egész izgalmas volt. amikor Clark vagy Edgington nővér köszönt el tőlünk elalvás előtt, mert ha az ember csókot kért tőlük, néha egész rendeset is adtak. Fiatal nővérek voltak, tizennyolc – húszévesek. A főnővértől bezzeg sohasem kértük a búcsúcsókot elalvás előtt!

Két nagy kórterem volt, közte spanyolfallal, az egyikben mi, fiúk, a másikban a lányok. Volt persze nagy szerelem. Éjszaka átosontunk a lányokat taperolni. Órákat töltöttem odaát, hogy megfoghassak egy cicit. Persze mindnyájan tébécések voltunk, s mindezzel csak azt értük el, hogy tovább fertőztük egymást. Aztán lett az embernek csaja is, de ez nem sokat számított, mert aki meggyógyult, azt máris küldték haza. Ez is hozzátartozott a felnőtté váláshoz, ami akkoriban még elég soká tartott.

Például az ember elvitt egy csajt a moziba.. átfogta a vállát, és mindig lejjebb csúsztatta a kezét, hogy foghasson is valamit.

Igen korai szexélményeim is vannak. Két lány is beárulta az anyjának, hogy lehúztam a bugyiját, megbámultam és megfogdostam.

Még csak nyolcéves voltam, és igazán nem volt ebben semmi, csak próbáltunk készülni az életre. Volt egy barátunk, akinek a nővérét mind megfogdoshattuk. Nem csináltunk vele semmi mást, csak néztük és fogdostuk a punciját, közben nagyokat nevettünk.

A szüzességemet végül a Sefton Parkban veszítettem el, úgy tizenhat évesen. Nem mindennapi dolog volt: elvittünk egy barátommal két csajt a vásárban a bódék mögé, a hangszórókból Frankie Laine szólt, és millió ember volt körülöttünk, mi meg ott feküdtünk a fűben, és az „Égi lovasok” – ra keféltünk. Irtó izgi volt, és rögtön megéreztem a dolog ízét. Egy darabig nem is foglalkoztatott semmi más.

Mielőtt még másodszorra kórházba kerültem volna, iskolába menet volt egy kis zenebolt a Park Roadon. A kirakatában tartottak gitárt, bendzsót, harmonikát és mandolint is, de én mindig a dobokat bámultam. Különösen a tamtam tetszett annyira, hogy néha vissza is oldalogtam nézegetni még egy kicsit. 26 fontba, azaz egy vagyonba került volna.

Dobolni a kórházban kezdtem 1954-ben, ahol mindenféle tanfolyamot szerveztek, hogy ne unatkozzunk annyira. Jött egy tanárnő, aki dobot, csörgődobot, triangulumot adott a kezünkbe. Amikor a színes karikás tábláján a sárgára mutatott, a triangulumot kelleti megütni, amikor a pirosra, akkor a dobot. Mindig a dobot követeltem ki magamnak.

Bekerültem a kórház zenekarába. Pamutgombolyaggal püföltem az ágyam melletti szekrényt, úgy gyakoroltam. Szó szerint ezzel ütöttem el az időt. Szóval ott kezdtem el dobolni, és attól kezdve semmi más nem érdekelt. Nem volt más vágyam, mint egy dobkészlet, és amikor kijöttem a kórházból, örökké a dobokat bámultam a kirakatban. A nagyszüleimtől kaptam egy mandolint és egy bendzsót is, de ezek hidegen hagytak. Hétéves koromban nagyapától kaptam egy harmonikát, az se érdekelt, és volt zongoránk, az se. Csak a dob, mindig csak a dob.

Ekkor már hallgattam zenét. Tizennégy éves koromban három lemezt vettem: a „Love Is A Many Splendoured Thing” – et a Four Acestől, az „Oh Mein Papa” – t Eddie Calverttől és David Whitfield „Mama” – ját. Ebből a Four Aces az egyetlen, ami megmaradt, a többit már nemigen hallgatom.

Igazából nem voltam oda egy dobosért sem. Szerettem látni a moziban, ahogyan mondjuk Gene Krupa csinálja, de az ő kedvéért nem vettem volna meg egy lemezt sem. Az egyetlen dobos lemezem a „Topsy Part Two” volt Cozy Cole-tól. Nagyon szerettem viszont a countryzenét, és sok ilyen lemezt lehetett kapni a matrózoktól. Ha bulizni mentem, gyakran szólt Hank Williams vagy Hank Snow. Akkor szerettem meg egy életre a countryt.

Elkezdődött már a skiffle – őrület is, és Johnnie Rayt például imádtam. De 1956 táján még Frankie Laine volt a kedvencem, meg persze Bill Haley. Amikor Man szigetén nyaraltunk, megnéztem a „Rock Around The Clock” – ot. A nagyszüleim vittek el rá, miután hazaengedtek a kórházból. A film nagy élmény volt, mert a közönség lázba jött, és szétszedte a mozit, amit nagyon élveztem. Nem vettem részt a tombolásban, hiszen beteges voltam, de nézni is nagyon jó volt.

Ekkoriban vettem az első igazi dobomat is, egy féloldalas, hatalmas nagydobot, harminc shillingért. Sokat buliztunk annak idején. Az egyik nagybátyám harmonikázott, a nagyszüleim a mandolint és a bendzsót pengették. Valaki mindig játszott valamit, és én is püföltem a nagydobomat két gyújtóssal, ami őrjítő lehetett, de hagyták, hiszen kölyök voltam még. Persze egy idő után mindig azt mondták: – Na, ebből elég volt!, azzal kiraktak.

Olyasféle dalokat játszottak ilyenkor \’7bamilyenekhez én is visszanyúltam a „Sentimental Journey” nagylemezemen, mint a „Stardust”, a „That Old Black Magic” meg a „You’ll Never Know”, de Jim bácsi és Evy néni igazi nagy száma a „They’re Building Flats Where The Arches Used To Be” volt. Liverpoolban mindenkinek volt saját buliszáma. Az anyámé a „Little Drummer Boy”, amit nekem énekelgetett, én meg mindig a „Nobody s Child” – dal válaszoltam, mire eljátszotta, hogy sírva fakad.

Tizenöt évesen a templomi kórusban is énekeltem, mert pénzt adtak érte. Kisebb koromban jártam vasárnapi iskolába is egy keveset. Protestánsnak születtem, és anyám egy darabig az Organista Páholy tagja volt. Március 17-én, Szent Patrik ünnepén a protestánsok mindig jól elverték a felvonuló katolikusokat, az organisták napján, július 12-én viszont a katolikusok gyepálták el a protestánsokat. Minderre azért került sor, mert ahogy mondani szokták, Írország igazi fővárosa Liverpool.

Tizenhárom éves koromban végképp kimaradtam az iskolából. Egy alkalommal be kellett szereznem a végbizonyítványomat, hogy munkanélküli – segélyt kaphassak, amíg nem találnak nekem munkát. Be is mentem az iskolába azzal, hogy – Elnézést, de kaphatnék egy papírt arról, hogy tizenöt éves vagyok, és ide jártam? Először azt mondták, bele a képembe, hogy nem is jártam oda, csakhogy én nem voltam hajlandó lekopni, mire végül megtaláltak az iratokat, de tényleg senki sem emlékezett rá, hogy oda jártam.

Aztán hét – nyolc évvel később, amikor a Beatles befutott, kirakták az állítólagos padomat a gyepre egy kerti mulatságon, és pénzt szedtek attól, aki bele akart ülni. Kész csoda lenne, ha valóban az én padom lett volna, mert tök egyforma volt mindegyik.

Akkoriban nem volt nehéz elhelyezkedni annak sem, aki kimaradt az iskolából. A vasútnál kezdtem fullajtárként, ezt olyan öt hétig csináltam. Azért mentem pont a vasúthoz, mert jó meleg egyenruhát adtak. Öt hét után elküldtek orvosi vizsgálatra, ahol azt kérdezték, hogy ugye csak viccből gondoltam az egészet, és azonnal elbocsátottak. De tizenhat éves koromra teljesen meggyógyultam, és munkaképessé váltam.

Akkor csaptam föl hajósinasnak egy luxusgőzösre, amely Liverpool és az észak – walesi Menai között közlekedett. Az volt a vágyam, hogy igazi tengerjáró legyek, és gondoltam, ez jó lesz első lépcsőnek, mert aki három hónapot lehúzott egy ilyen hajón, azt már óceánjáróra is fölvették. Aztán megrekedtem ezen a szinten, de ez se volt rossz, mert a kocsmában tengerésznek adhattam ki magamat, és így könnyebben lehetett felcsípni a csajokat – hacsak ki nem kottyantottam, hogy Menaiból érkeztem, ahová aznap reggel indultam.

Rettegtem attól, hogy behívnak katonának, és mivel 1956 – 57-ben a műszerésztanoncokat nem sorozták be, én is így úszhattam meg. Voltaképpen azt üzente ezzel az állam, hogy akinek van tisztességes munkája, azt nem abajgatják. Én meg úgy gondoltam, minden más jobb, mint a hadsereg. Apám hallotta valakitől a kocsmában, hogy a H. Hunt és Fia cégnél van felvétel. Asztalosnak jelentkeztem, de hat hétig biciklis kézbesítőként alkalmaztak. Aztán elkezdtem panaszkodni, hogy én nem kézbesítőnek jöttem, hanem asztalosnak, mire azt mondták, ott most nincs üresedés, de nem akarok – e technikus lenni? Így lettem tanonc, és hetenként felváltva dolgoztam, meg iskolába jártam.

Itt, vagyis az utolsó rendes munkahelyemen barátkoztam össze Roy Trafforddal. Máig jóban vagyunk, csak persze ritkán látjuk egymást. Vele kezdtem pubba járni (bizony, én már tizanhat éves koromban kocsmáztam ám), aztán a Cavernbe is. Ott rendszerint berúgtunk, aztán átmentünk a kocsmába, még jobban berúgtunk, és vissza a Cavernbe!

Ugyanazt a zenét szerettük Royjal, főleg a rock and rollt. Állandóan a Radio Luxembourgot hallgattuk. Rossz volt ugyan a vétel, de nekünk úgy is tetszett, mert egészen más zenét játszott, mint a brit adók. Vasárnaponként Royéknál néztük a tévében Alan Freed műsorát. Abban is többnyire rock szólt. Royjal egyformán öltöztünk, együtt csináltattunk ruhát, legfeljebb a színe volt más, a fazonja ugyanolyan. És mindenhová együtt jártunk.

Közel volt a liverpooli kikötő, és minden területnek megvolt a saját huligánbandája, akárcsak New Yorkban vagy Hamburgban. Én is huligán lettem, mert az embernek nemigen akadt más választása. Amerre laktam, muszáj volt valamelyik bandához csatlakozni, különben bárki beléd köthetett az utcán. Így aztán aközött lehetett csak választani, hogy mindig megvernek a helyi banda tagjai, vagy csak néha, csapatosan vernek meg más környékbeliek – ami velem többször is előfordult.

Liverpool nagyon kemény hely volt, mert ha az ember elment valaki mellett az utcán, és az megkérdezte: – Engem bámulsz? akkor egyszerűen nem lehetett mit mondani.

Ha igennel válaszoltál, azért ütöttek, ha meg nemmel, visszakérdeztek: – Miért nem? Egyszóval nem volt kiút, de a banda biztonságot jelentett. Johnnak, Paulnak és George-nak nehéz lehetett, mert ők sosem tartoztak egyik igazi bandához sem, és sosem voltak valódi huligánok.

Egyszer elmentünk Royjal a Gaumont moziba. Kijövet a Park Roadon indultunk cl, és megpillantottuk azt a bandát, amelyik a sarkon szokott gyülekezni. Ismertük őket, de ránk szóltak, hogy menjünk oda. Aztán azt mondták, hogy most indulnak Garstonba verekedni, tartsunk velük. Persze csatlakoztunk, mert ha nemet mondunk, ott helyben megvertek volna. Amikor viszont tömegverekedésre került sor, az ember szimulálhatta is, hogy benne van, ha levette az övét és eléggé hadonászott. Csak közben imádkoznia kellett, hogy ki ne szúrja magának a legerősebb gyerek a másik bandából. Sok dühös ember élt akkoriban Liverpoolban, mert igazi munkásváros volt.

Az öltönyöm tisztára huligánosan nézett ki.

Egyik unokatestvéremtől örököltem, aki elment tengerésznek – na tessék, a Beatles egész története a tengerészek körül forog így aztán lett egy hosszú zakóm, csőnadrágom meg krepptalpú cipőm is. Mivel az unokatestvérem jóval nagyobb volt nálam, övét is kellett hordanom a nadrághoz, egy nehéz, széles, szögekkel kivert bőrövet. Tizenhat évesen kezdtem így öltözködni. Később, amikor már kerestem némi pénzt, magam vásároltam a ruháimat. Nemcsak a gyárban jutottam lóvéhoz akkoriban, örökké üzleteltünk is.

Az öv csatját és a szögeket az ember élesre reszelte, hogy tényleg fájjon, ha üt vele — ez afféle huligánfogás volt. Egyesek – kiváló ötlet – zsilettpengét raktak a kabátjuk hajtókájának a belső oldalára, hogy ha valaki ott akarja megragadni őket, annak elvágja az ujját. Mindezt véresen komolyan vettük akkor, hiszen ebből állt az életünk.

A bandák gyakran összecsaptak egymással. Sosem voltam jó verekedő, viszont futni úgy tudtam, mint a nyúl: az ember megtanul futni, ha egyedül van, és egyszerre szembejön vele egy öttagú banda. Nem volt ám kecmec, mert egyből odakiáltottak, hogy – Hé, te ott! Gyere csak ide! aztán már ütöttek is. Én sosem késeltem meg senkit, de verést, azt jócskán kaptam. Igaz, a legtöbbet a saját cimboráimtól, mert úgy volt ez a bandákkal, hogy ha nem tudtunk ki ellen harcolni, előbb – utóbb egymást martuk meg, mint a veszett kutyák. Néha rémes dolgok történtek. Láttam olyat, hogy valakinek kiverték a szemét, megkéselték vagy kalapáccsal verték össze.

A bandáknak nem volt saját nevük, de mindnek volt vezére. Minket Dingle bandájaként emlegettek. A környéken több ilyen csapat is lézengett, és sokszor indultunk el együtt bajt keresni, amit csak úgy hívtunk, hogy „járunk egyet a fiúkkal”. Ez aztán annyit jelentett, hogy végigmentünk ezen az utcán meg amazon, elácsorogtunk a sarkon, belekötöttünk valakibe, akit megvertünk, vagy éppen minket vertek meg, néha bementünk a moziba – de ez egy idő után nagyon unalmas lett, és ki akartam kerülni belőle, amihez a zenélés segített hozzá.

Roy és én is zenészek akartunk lenni, és csakis ezért tudtuk levetkőzni a huliganizmust. Tizenkilenc éves koromra végleg átvedlettem banditából muzsikussá, hál’ istennek!

1957-től mindenki megőrült a skiffle – ért. Az amerikai bluesból származott, és főként bulikon játszották, házilag összeeszkábált hangszereken, mint a köcsögduda, mosólap, teásdoboz és gitár. Egyik barátommal, Johnnyval (a családnevét nem árulom el, mert lehet, hogy máig bujkál.) 1958-ban ki akartunk vándorolni Amerikába. Én mindenáron Texasba akartam menni, hogy a példaképem, a bluesos Lightnin’ Hopkins közelében élhessek. El is mentem a követségre és hazavittem az űrlapokat. Nagy nehezen ki is töltöttük őket, de a második adag űrlapon már olyan hülyeségeket kérdeztek, hogy az ükanyánk házőrző kutyája nem kommunista – e, így aztán bedobtuk a törülközőt, pedig eleinte egészen komolyan gondoltuk, mert olvastunk egy hirdetést, hogy Houstonban gyári munkásokat keresnek.

Angliában akkoriban Lonnie Donegan és bandája, a Vipers volt a legmenőbb skiffle – együttes. Ilyen zenét játszottak akkora Cavern-ben is, meg hagyományos jazzt. Mi is megalakítottuk Royjal és Eddie Mileszal az Eddie Clayton Skiffle Groupot (amiből a Clayton csak kamu volt). Mindannyian egy helyen dolgoztunk, Eddie mint esztergályos, Roy mint asztalos, én meg mint műszerésztanonc.

Harry elment egyszer Romfordba egy rokonának a temetésére, és ott meglátott egy eladó doblelszerelést, 12 fontért. A család összedobta a pénzt, ő elhozta a dobokat Liverpoolba, én pedig megkaptam karácsonyra. Már előtte is dobolgatlam otthon, de csak fadarabokkal püföltem konzervdobozokat, és akkor egyszerre nem csak egy igazi dobom lett, hanem egy egész dobfelszerelésem: egy pergődob, egy nagydob, méghozzá pedálostul, hogy ne kelljen rugdosni, egy kis tamtam meg egy cintányér.

Egyszer vettem vagy három órát, mert meg akartam tanulni kottát olvasni, elmentem hát egy kis krapekhez, aki tudott dobolni, de a harmadik alkalommal minden lényegeset leírt nekem, ezért aztán soha többé nem mentem vissza hozzá. Untam is volna a rendszeres tanulást.

Mihelyst megkaptam a dobfelszerelést, felállítottam a szobámban, és elkezdtem püfölni, de nemsokára hallom ám, hogy anyám csendre int, mivel máris panaszkodtak a szomszédok. Megpróbáltam még egyszer, akkor is rám szóltak, így aztán soha többé nem gyakoroltam otthon.

Úgy tűnt, az egyetlen lehetőségem, hogy beállók egy együttesbe. A felszerelést ugye karácsonyra kaptam, és februárra már találtam magamnak együttest úgy, hogy akkor még nem is igen tudtam dobolni. De hát az egész banda ugyanilyen kutyaütő volt, kivéve a gitárost, aki tudott pár akkordot. Mi, többiek csak imitáltuk a zenélést. Szerintem még a ritmust sem tudtuk mindig tartani, egyedül Eddie lehetett az, aki valami igazi zenét produkált közülünk, mert neki ösztönös érzéke volt hozzá: akármilyen hangszert vett is a kezébe, rögtön tudta, hogyan kell megszólaltatni.

A gyárban is játszottunk a kollégáinknak ebédidőben. Néhányan kedvet is kaptak, hogy csatlakozzanak a bandához. Később felléptünk klubokban meg esküvőkön. Az utóbbin akkor, ha valami ismerősé volt.

Egyszer odajött hozzánk egy kolléga azzal, hogy egy ilyen meg olyan esküvőn kellene zenélni, és cl tudja intézni, hogy minket hívjanak, ha ő is beszállhat a csapatba. Azt mondtuk, oké, mire ő azzal kecsegtetett bennünket, hogy igen elegáns buli lesz, csupa rövidital, semmi sör. Amikor aztán megérkeztünk, még az egész társulat a kocsmában volt, ahonnan csak barna sört hoztak orvosságosüvegekben. Még hogy elegáns buli!

Alfélé félprofi voltam tehát: nappal műszerész, este dobos. A város más részein is adódtak fellépések táncesteken az Eddie Claytonnal, később meg Roryval. A lányok mindig minket bámultak, hiszen mi játszottunk. Ettől az ottani srácok felkapták a vizet, így aztán örülhettünk, ha ép bőrrel le tudtunk lépni ezekből a klubokból, – nem voltak velünk a cimboráink, hogy megvédjenek minket.

Így kezdődött a pályafutásom. Aztán megjártam több bandát is Liverpoolban: játszottam a legnépesebben, a Darktown Skiffle Groupban, aztán Rory Stormmal, majd Tony Sheridanncl, és legvégül jött a Beatles. Szinte nem is volt olyan csapat, amelyikben meg ne fordultam volna, mert akkoriban mind ismertük egymást, és ha valaki nem ért rá, mindig akadt beugró a helyére.

A dobfelszerelésem marha jól nézett ki, csak kissé öreg volt. Ezért 1958 nyarán kölcsönkértem a nagyapámtól 46 fontot, és vettem magamnak egy Ajax dobfelszerelést, ami hasonlított a Ludwig Silver Pearlre.

Nagyon csíptem akkoriban a Rory Storm and the Hurricanes játékát. Liverpoolban ők próbálkoztak meg elsőként a rockkal. Odáig mindenki csak a skiffle – t nyomta, nekik azonban már a megjelenésük is olyan rockos volt, főleg Rorynak a szőke hajával, ő volt a helyi Mr Rock and Roll, Johnny Guitar Byrne pedig a mi Jimi Hendrixünk.

Időközben szakítottam Royjal és Eddie -vel, és már a Darktownban doboltam. Ok azonban úgy gondolták, hogy megállnak ezen a szinten, és nem lesznek hivatásos zenészek. Maradnak munkások, és családot alapítanak, amit meg is tettek, én viszont jelentkeztem meghallgatásra Roryéknál. Jól sikerüli, mert tudtam az összes számukat, ami nem csoda, hiszen mindenki ugyanazokat játszotta. Nem tudom, Rory meghallgatott – e rajtam kívül valaki mást is, mindenesetre nekem azt mondta, oké, így aztán beálltam közéjük.

Érdekes, hogy Rorynak eleinte ugyanaz a benyomása volt rólam, mint később a Beatlesnek, hogy kissé bunkó a külsőm a hátranyalt hajammal meg a hosszú fekete zakómmal, ezért nem tudták, mit is gondoljanak rólam.

Amikor még a hagyományos jazz volt a király, a skiffle-bandák csak afféle töltelékműsorként jutottak színpadra, mert olcsón játszottak. Nagyon sok fellépés kellett ahhoz, hogy az ember összekaparjon egy kis pénzt. Liverpoolban persze mindenki a Cavernbe akart bejutni. Ott mindig sikoltozott a közönség.

Amikor mi is bekerültünk oda Roryékkal, először kifütyültek minket, mert igazi skiffle-bandát vártak, Johnny Guitar viszont hozott magával egy rádiót, és rákötötte a gitárját, amitől az egyből elektromos lett, úgyhogy eléggé rockos volt a hangzásunk. De a közönségnek ez akkor még nem kellett, sikoltoztak, hogy túl nagy a hangerő, és olyan számokat akartak hallani, mint a „Hi Lili Hi Lo”. No persze mit is várhattunk volna olyanoktól, akik még szvettert hordtak? Nekem akkoriban már a fekete kordbársony volt a kedvencem, mert igyekeztem úgy kinézni, mint egy beatnik.

A Rory and the Hurricaneszel többfelé felléptünk az országban, sőt még külföldre is eljutottunk. Amikor egyszer Londonban léptünk fel, elmentünk a Lyceumba, de senki sem akart velünk táncolni, pedig jó néhány csajt kértünk fel egyszerre úgy, hogy felsorakoztunk előtte öten, és kórusban mondtuk a szöveget. Mindenki lekoptatott bennünket, kivéve egy francia csajt, aki nem ismerte a dörgést.

A munkával és a dobolással már össze tudtam szedni egy kis pénzt, és 18 évesen megvehettem az első autómat. Nagy szó volt, mert addig busszal jártam el a fellépésekre, így többnyire csak a pergődobot, a cintányért meg az ütőket vihettem magammal, nagydobot és tamtamot más együttesektől kellett kölcsönöznöm. Néha nem is adták oda. Amikor meg mégis magammal vittem a teljes felszerelést, odafelé még csak akadt segítségem, de visszafelé már egyedül kellett cipelnem az egészet. Irtó ciki volt, mert miután leszálltam a buszról, még fél mérföldet kellett megtennem gyalog, négy dobozzal. Úgy oldottam meg a dolgot, hogy előreszaladtam vagy húsz métert két dobozzal, közben vissza – visszatekingetve, aztán visszamentem a másik kettőért, azzal futottam negyven métert, és így tovább. Na, ekkor döntöttem el, hogy vennem kell egy autót.

Volt egy másik dobos, Johnny Hutch, aki régi alkatrészekből szerelt össze autókat, tőle vettem a Standard Vanguardomat. Szerettem azt a járgányt, pedig a kereke örökké kidurrant, és nem akart átkapcsolni kettesbe, de azért nagyon büszke voltam rá. Johnny kézzel festette pirosfehérre, ami nem volt valami nagy pozitívum, mivel csak annyit jelentett, hogy nem volt pénze szórófestékre, de én mindig nagyon büszkén mondtam: – És tudod, ezt kézzel festették!

A hadügyminisztérium 1959-ben úgy döntött, hogy nem írnak össze senkit, aki 1939 szeptembere után született. Ez rám is vonatkozott, így már nyugodtan kiléphettem a gyárból, és elhatároztam, hogy profi zenész leszek Rorynál. Adódott egy nagy lehetőségünk akkor, játszhattunk a butlinsi Calypso Ballroomban heti 16 fontért. Egészen addig legfeljebb egy – egy délutáni vagy esti fellépésre szerződtettek bennünket.

Amikor bejelentettem otthon, hogy el akarok menni oda, nagybátyáim és nagynénéim kórusban tiltakoztak, hiszen az őseim mind munkások vagy katonák, és én lehettem volna a családban az első, aki valamilyen képesítési szerez. Ezért hát kijelentették, hogy amikor három hónap múlva visszajövök, még mindig szakképzetlen leszek, de erre én azt válaszoltam: – Nem érdekel! Nekem a dobolás az életem, zenész akarok lenni, és el fogok menni Roryékkal Butlinsba, hogy ezt az álmomat megvalósíthassam! És így is történt. Húszéves koromban abbahagytam a munkát, mert mindig is hittem abban, hogy dobos leszek. Ez volt életem nagy álma, még ha később olykor el is feledkeztem erről.

Nem sokkal Butlinsba indulásunk előtt lementünk egy délután a Jacaranda klubba. Éppen három srác gitározott, és odamentünk Roryval és Johnnyval megnézni, hogy mi van. Még nem ismertem őket, de éppen John és Paul tanította gitározni Stuart Sutcliffe – et. Akkor még mi voltunk a profik, ők pedig a feltörekvő amatőrök. Nem tudtam róluk lényegében semmit, de biztos, hogy senki sem számolt velük, és elég szakadtan néztek ki. Mi bezzeg azzal is felkészültünk Butlinsra, hogy megvolt a vörös egyen – öltönyünk és a hozzá illő fekete – fehér cipőnk, így aztán oltári nagymenőknek éreztük magunkat. Es talán ettől az egyenruhától is voltunk mi a legnépszerűbb banda akkor Liverpoolban. Nem véletlen, hogy később Brian Epstein először is felöltöztette a Beatles – t.

Három mesés hónapot töltöttünk Butlinsban. Megérkezésünk után művészneveket vettünk fel. Akkor találtuk ki a Johnny Guitart, és én is sokáig gondolkoztam az enyémen. Aztán, mert akkor még sok gyűrűt viseltem, Liverpoolban többen kiabálták oda nekem, hogy „Hé, Rings, amit csak kicsit kellett megváltoztatni, hogy Ringo legyen belőle. Az viszont nem hangzott elég jól, hogy Ringo Starkey, mert valahogy olyan felemás volt, ezért kettévágtam a családnevemet, és az első feléhez hozzácsaptam még egy r – t, így lett belőlem Starr. Ezt írtam rá a nagydobra, és azóta is ennél a névnél maradtam.

Folyamatosan dolgoztunk, a közönség hetente cserélődött. Jobb helyet nem is találhattunk volna. Nyár volt, így egyáltalán nem hiányzott nekünk Liverpool, ahol a klubokban a tél jelentette a főszezont.

Rory minden fellépésnél fantasztikusai alakított: a dobok mögött volt egy zongora, és ő a műsor végén mindig felugrott oda, shakelt egyet, aztán a fejem fölött ugrott le, merthogy mindig is sportos alkat volt. Legjobban a „Whole Lotta Shakin’ Goin’ On” – t szerettem dobolni.

Hetenként érkeztek új lányok Butlinsba, akiknek persze azzal mutatkoztunk be, hogy – Szia, én a zenekarban játszom. Arattunk is szépen. Az egy hét leteltével volt nagy sírás – rívás, és máris jött az új szállítmány. Bizonyos szempontból már ezért a csajozási lehetőségért is megérte rockot játszani. Engem persze elsősorban maga a zene érdekelt, de az se volt kutya Butlinsban, hogy hetente új élmények vártak rám. Ma is ilyesmire vágyik minden angol srác, csak most már nem Butlinsba mennek csajozni, hanem Benidormba. Az egyik csajt még el is jegyeztem, de nem lett belőle tartós kapcsolat, mert választás elé állított: vagy ő, vagy a dob. Sorsdöntő pillanat volt ez az életemben. Egy este aztán, amikor elbúcsúztam tőle, és fölszálltam a buszra, föltettem magamnak a kérdést, mi van, ha sosem látom többé? Rájöttem: az van, hogy mindennél fontosabb nekem a dobolás. Pedig komoly eljegyzés volt, tényleg szerettem őt, és ő is engem, s ráadásul már komoly előkészületeket is tettünk a házasságra. A Standard Vanguardomat eladtam egy másik liverpooli dobosnak, hozzácsaptam az első három butlinsi hónap keresetét, és vettem magamnak egy Zephyr Zodiacot, amit valósággal imádtam. Abban aztán én voltam a király, az Autós Pasas, Aki Furikázza a Haverjait. Egyszer elhajtottam vele a gyárig, leparkoltam odakint, és beugrottam a fiúkhoz, hogy az orruk alá dörgöljem, milyen jól keresek én a dobolással. A gyárban heti hat fontot kaptam, Butlinsban meg húszat, ami nagy különbség. Úgy éreztem, tele vagyok pénzzel.

Később aztán nem mindig alakult ilyen rózsásan a helyzet, néha segélyen is kellett élnem, és egyszer kaptam egy olyan papírt, hogy „otthagyta a gyárat egy tánczenekar kedvéért”, ez még ma is megvan. Ide hát akkor még nem volt nagy munkanélküliség, és bármikor visszamehettem volna dolgozni. A segélyért viszont sorba kellett állnom, méghozzá sok reszketeg, öreg alkoholistával együtt – akkor láttam ilyesmit először. A sor már akkor is elég hosszúnak tűnt, de a maival össze sem lehet hasonlítani.

Gyerekkoromban soha nem voltam igazi nagy vakáción. Legfeljebb a tengerpartra mentünk el néha, Seaforthba vagy New Brightonba. A mégnagyobb kalandnak az számított, amikor tizenöt évesen Londonba mentünk anyámmal és Harryvel.

Igazából nem is ott laktunk, hanem Romfordban, Harry rokonainál, de arra máig emlékszem, amikor egy nap bementünk Londonba, ahol le is fényképeztek a lovastestőrök laktanyájánál, amint éppen egy lovat simogatok. Megnéztünk mindent, amit ilyenkor illik: a Buckingham – palotát, a British Museumot és a Towert. Ennyi volt az én nagy világjárásom.

Aztán voltam néhányszor Mán szigetén a nagyszüleimmel, és az egy kicsit olyan volt, mintha külföldön lettem volna, de sokáig nem hagytam el Nagy – Britanniát.

Erre is a Hurricaneszel nyílt lehetőségem, amikor a banda szerződést kötött franciaországi fellépésekre az ottani amerikai haditámaszpontokon. Előbb azonban kellett szereznünk egy énekesnőt, merthogy a katonák nem voltak kíváncsiak öt srácra. Találtunk is egy kis szőkét Liverpoolban (a nevére nem emlékszem), aztán elmentünk játszani azokba az isten háta mögötti táborokba.

Odaúton, miután leszálltunk a hajóról, átszálltunk egy vonatra, amivel egészen Lyonig kellett volna utaznunk, de Párizsban lezavartak róla mindenkit. Elég félelmetes helyzet volt. Akkoriban javában folyt az algériai háború, és a rendőrök géppisztolyt nyomtak a pofámba, mielőtt magamhoz vehettem volna a dobos ládákat. Előkaptam az útlevelemet, és jobb híján azt üvöltöttem: – ANGLAIS! Ne lőjenek:

Szállást igen olcsón kaptunk, de a francia ételek egy vagyonba kerültek. Sok pénzünk nem volt, és barakkban aludtunk, de ez nem számított, mert a közönség kajált bennünket, mi meg kajáltuk az amerikai hamburgert, ami fillérekbe került a kantinban, mert nekünk is annyiért adták, mint a katonáknak. Igazából be se mehettünk volna oda, hiszen nem voltunk amcsik, és egyszer ki is akartak dobni onnan, de azért mi mindig bejártunk, és elláttuk magunkat nemcsak hamburgerrel, hanem Hershey csokoládéval is.

A tanoncéveimet tehát Rory oldalán töltöttem, mellette lettem profi. El – eljártunk fellépni ide – oda Liverpoolból. Ez történt velem, mialatt John, Paul és George még a banda összeszedésén fáradozott.

Nekünk abban az időben már annyira jól ment, hogy az első hamburgi szerződésajánlatot visszautasítottuk. 1960 őszén aztán már nem, és így esett, hogy Németországban ismerkedtem meg a Beatles – szel. Tényleg, nem tudják, mi történt velük azóta?

 1,305 összes látogatás,  6 mai látogatás

Facebbok Reviews

Egri Road Beatles Múzeum - EGER
4.9
Based on 109 reviews
powered by Facebook
Gábor Dobos
Gábor Dobos
2020-11-07T18:12:02+0000
Hatalmas élmény. Jó olyan helyre bemenni ahol látszik az ott dolgozókon, hogy szívvel lélekkel és élvezettel csinálják a munkájukat. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Attila Berki
Attila Berki
2020-10-30T17:45:05+0000
Fantasztikus,igazi élmény volt.Ajanlatos visszatérni,meg tud lepni a hely 😉
Judit Szakal
Judit Szakal
2020-10-29T16:22:59+0000
Nagyon kedves tárlatvezetés! Beszélgethettünk a Tulajdonossal, páratlan gyűjtemény!
Gábor Lelkes
Gábor Lelkes
2020-10-27T19:29:55+0000
Autentikus, egyedi kiállítás szívvel, lélekkel, szeretettel.
Trencsér Alíz
Trencsér Alíz
2020-10-10T15:14:31+0000
Hatalmas,és felejthetetlen élmény☺️Ha Egerbe jártok,okvetlen nézzétek meg☺️A “személyzet”-nek Köszönjük,hogy ilyen jófejek voltak☺️
Marcela Baeza
Marcela Baeza
2020-09-27T09:11:21+0000
It was a big surprise find this place in Eger. The museum is great has a lot of information and a very impressive collection. Also is pet friendly, my dog spent a very nice time.
Juratsek Anita
Juratsek Anita
2020-08-31T08:20:23+0000
Nagyon boldog vagyok,hogy eljutottam a múzeumba :D Minden , valamennyire is Beatles illetve ezt a korszakot szerető,ismerő, vagy megismerni akarónak tiszta szívből ajánlom :) BEATLES FOREVER <3
Andreas Seifert
Andreas Seifert
2020-08-27T04:55:00+0000
Hatalmas élmény, óriási gyűjtemény, fantasztikus vezetés. A nap fénypontja volt.
Judit Bajorfi
Judit Bajorfi
2020-08-25T12:32:45+0000
Rendkívül részlet gazdag kiállítás, mindenkinek csak ajánlani tudom, super program! Ki ne hagyd!👍🤗
Csachó Beáta
Csachó Beáta
2020-08-23T20:07:51+0000
Ha Egerben jársz, ezt ne hagyd ki! Még azoknak is érdemes megnézni, akik nem a legnagyobb Beatles rajongók (mint én😀).
Barbara Botos
Barbara Botos
2020-08-19T21:26:24+0000
Kreatív, tartalmas, izgalmas. It is a must for every Bodri! 😎
Bozsó Kitti
Bozsó Kitti
2020-08-13T11:23:24+0000
Nagyon hangulatos kiállítás! Aki Egerben jár ne hagyja ki!
Gyöngyi Bereczkiné Palócz
Gyöngyi Bereczkiné Palócz
2020-08-11T17:18:43+0000
Érdekes és hangulatos kiállítás. Az elhagyott nyakláncunkat leliismeretesen utánunk küldték!
Lester Mária
Lester Mária
2020-08-05T16:35:56+0000
Aki egy kicsit is szereti a Beatlest kihagyhatatlan ha Egerbe fújja a szél.....👍❤
Tünde Karizs
Tünde Karizs
2020-08-05T15:36:56+0000
Fantasztikus, egyedülálló gyüjtemény, a világ egy meghatározó korszakát öleli magába. Szuper, felkészült személyzet fogad. Ha arra jársz, semmiképpen ne hagyd ki 🎸
Marika Mészáros
Marika Mészáros
2020-07-12T16:42:32+0000
Fantasztikus élmény volt látni a sok ereklyét, lemezeket, fotókat. Mindenkinek ajánlom.
Konkoly Nóra
Konkoly Nóra
2020-07-05T09:06:04+0000
Nagy, sok rétű, fantasztikus gyűjtemény kedves emberekkel.
Tóth Gábor
Tóth Gábor
2020-07-03T16:59:54+0000
Én 2020. június 27én tekintetem meg a kiállítást. Nagyon élveztem. Hangulatos,s meglépően gazdag. Köszönöm, hogy megtekinthetem.
Sergey Radchenko
Sergey Radchenko
2020-05-01T17:31:27+0000
Great atmosphere! Done with love, heart, creativity and devotion.
Anita Bellus
Anita Bellus
2020-03-14T14:30:05+0000
Kihagyhatatlan hely annak, aki Egerben jár ☺️
Tita Márta Koczkás
Tita Márta Koczkás
2020-03-11T19:09:37+0000
Hihetetlen kiállítás, készséges, felkészült személyzet. Meghatározó élmény volt, köszönöm szépen
Piroska Erika Polyák
Piroska Erika Polyák
2020-03-09T11:59:00+0000
A Múzeum egy igazi kincs. 1960-tól 1970-ig teljesen magába foglalja a Beatles együttes menetelését. Ezen kívül számos olyan érdekességet nyújt, amely szorosan kapcsolódik a rock csapat fenti időszakában megjelent rajongói tárgyak megjelenéséhez. Leírhatatlan élmény. Ezt látni kell. Kiváló program volt. Örülök, hogy ott lehettem. Most 2010. április 10-én lesz 40 éve, hogy Paul McCartney bejelentette, hogy feloszlik a The Beatles együttes. - A Múzeum személyzete kiváló útmutatással szolgáltak, amit ezúton is köszönök.
Éva Rácz
Éva Rácz
2020-02-22T07:40:25+0000
Csodalatos volt! Meg mindig a hatasa alatt vagyunk es a latottakrol/hallottakrol beszelgetunk! Vissza fogunk terni!
Tony Tait
Tony Tait
2020-02-17T07:44:57+0000
The museum houses what is essentially a private collection of Beatles memorabilia, but what a collection, many hidden gems amongst it. You'll have a fab time.
Jánosné Zelenák
Jánosné Zelenák
2020-01-28T22:22:04+0000
Aki Egerben jár feltétlenül látogasson el a Beatles Múzeumba. Jó program és sok érdekességet láthat, olvashat! Mi nem hagytuk ki! Az Unokánknak hoztunk egy pólót is.
Szilágyi Edina
Szilágyi Edina
2020-01-19T13:54:56+0000
Beatles szerető embereknek ott a helye. Nagyon jó, magával ragadó szuper hely. Imádtam ott lenni hallgatni azt a sok érdekességet, megérteni mi volt a Beatles zenekar. Ajánlom mindenkinek, a lehetőség adott.
Bernadett Mohácsi
Bernadett Mohácsi
2020-01-18T12:06:59+0000
Apukám fiatal korában járt a Halhatatlan Beatles Baráti Körbe (HBBK), még tagja is volt. 2015 őszén azt kapta tőlünk karácsonyra, hogy elvittük Európa legnagyobb Beatles Múzeumába, aaz Egri Road Beatles Múzeumba. Tudta, hogy oda megyünk, volt nagy készülődés, jött a szokásos mit vegyek fel kérdés. Szerencsére megoldódott a dolog; egy fiatalos farmerdzsekiben érkezett meg. Jó volt látni, hogy mennyire le van nyűgözve, milyen csodálattal és ámulattal nézi a kiállított tárgyakat. Nekünk pedig csak mondta az adott kiállítótérben látott tárgyakról, hallott dalokról, hogy mi az, hogy volt mint volt, amikor ezek megjelentek. Sok szép emlék jutott eszébe, meg persze újra fiatalnak érezte magát. Szerintem ez volt az a múzeum (és szinte bármilyen hely), ahol több mint egy órát eltöltött kapkodás, rohanás nélkül. Valóban csodálatos alkotás, és rengeteg munka van benne, igazán interaktív. A kijáratnál írt az... emlékkönyvbe (pedig ilyenekkel nem szokott foglalkozni), akkor mondta, hogy „ez a második hivatalos aláírásom”. (Az első a házasságkötésnél volt.) Jót mosolyogtunk rajta. Nagyon hálás volt nekünk, látszott rajta a „gyermeki” boldogság és, hogy újra fiatalnak érezte magát. Nekünk, fiatalabb korosztálynak is nagy élmény volt. Igazán interaktív volt. Külösen értékeltem, hogy semmit sem akartak velünk megvetetni. Jegyvásárláskor elmondták, hogy ha szeretnénk valami kis emléket a kijáratnál lehet választhatunk, és megvásárolhatjuk. Köszönjük a szép emléket!read more
Susan Garry
Susan Garry
2019-12-15T22:34:45+0000
Quarrymen visited the museum ; they were impressed by the exhibition
Katerina Czeglédi
Katerina Czeglédi
2019-11-16T21:42:47+0000
Felülmúlta a várakozásaimat. Nagyon köszönjük, óriási élmény volt!❤️🥰 Azóta is a hatása alatt vagyok. Köszönjük az úri embernek aki végigvezetett minket a múzeumon, jó volt igazán hallgatni minden egyes szavát🙈
Tasi Feco
Tasi Feco
2019-11-11T17:35:52+0000
Nagyon jó!!! Ajánlom minden Beatles rajongónak!!!
Koselka Csaba
Koselka Csaba
2019-11-09T19:35:48+0000
Nagyon szépen kidolgozott és összegyűjtött tárgyak. Érdekes és interaktív kiállítás. Ajánlom mindenkinek
Nikolett Füzesi Rásóné
Nikolett Füzesi Rásóné
2019-11-02T14:49:22+0000
Sok érdekességel teli, hangulatos kiállítás!
Tóth Balázs
Tóth Balázs
2019-09-30T09:21:31+0000
Most pénteken voltunk, 3 napja, csodás élmény Beatles rajongóként!
Végh Zsuzsi
Végh Zsuzsi
2019-09-19T15:05:20+0000
szuper kiállítás, kedves tulajdonos. nagyon jó volt
Sipike Krisztina Sipos Szabó
Sipike Krisztina Sipos Szabó
2019-09-19T12:52:20+0000
nagyon èrdekes èrdemes megnèzni
Rudolf Kober
Rudolf Kober
2019-09-19T07:20:39+0000
Nagyon tetszett, ajánlom mindenkinek aki Egerbe jár nézze meg.
Kilácsko Kárász Erzsébet
Kilácsko Kárász Erzsébet
2019-09-01T19:03:43+0000
Nagyon tetszett a kiállítás 😊 az egész kis csoportunk nagy élményekkel távozott 😊külön köszönet a sok információért ❣️
Hegedűs Károly
Hegedűs Károly
2019-08-24T11:54:13+0000
Fantasztikus élmény volt a Beatles korába vissza menni!!! Mindenkinek aki kedvelte és most is kedveli, nagy élménybe lesz részük!
Robert Dłucik
Robert Dłucik
2019-08-12T18:20:02+0000
Amazing place, created from the real passion! :)
Tulnerné Zsolt Ágnes
Tulnerné Zsolt Ágnes
2019-08-06T15:05:48+0000
Egerben járva páratlan értékű élmény, hatalmas időutazás, nem szabad kihagyni. 😊
Otis Mostess
Otis Mostess
2019-07-24T22:34:06+0000
It has got a lot of interesting objects there and is pretty informative. They were also opened on a Sunday which allowed me to be able to check it out and that was cool.
Orbán Rita Amál
Orbán Rita Amál
2019-07-24T18:50:29+0000
Nagyon kedvesek,rengeteg a látnivaló, nagyon hangulatos.
Milesz-Horváth Brigitta
Milesz-Horváth Brigitta
2019-07-20T11:37:14+0000
Csodás időutazás volt! 🎼🎧 Köszönjük! ❤️ ⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️
Christopher Stanley Werner
Christopher Stanley Werner
2019-05-28T09:29:52+0000
The best Beatles museum in Europe! The Beatles Fan Club in Lublin - Reactivation (Poland) recommend :) <3 (y) https://www.youtube.com/watch?v=DZKdzTOQ0k4
Sue Elizabeth Garry
Sue Elizabeth Garry
2019-05-14T15:15:27+0000
Len was impressed by the museum ; good collection of items
Rita Borus
Rita Borus
2019-05-13T11:42:11+0000
Fantasztikus. Hihetetlenül gazdag,élménydús mindent átölelő gyűjtemény. Szenvedély,imádat,megszállottság, odaadás és alázat van a hàttérben amit szinte érezni lehet a levegőben. Egy alkalommal fel sem fogható. Imádtam. Visszatérek. Hálásan köszönöm ezt az élményt 🙏❤😍
Csaba Protovin
Csaba Protovin
2019-04-13T12:47:17+0000
Szuper a múzeum! Aki Egerben van, nézze meg!
Kata Orsolya Molnár
Kata Orsolya Molnár
2019-03-25T08:04:17+0000
A legkirályabb gyűjtemény, akár egy egész napot el lehet molyolni, annyi érdekesség van!
Mariann Kevevári
Mariann Kevevári
2019-03-03T06:51:11+0000
Félnapos program, ha a fantasztikus gyűjteményt szálanként végignézi a látogató! Interaktív, szórakoztató, nagyon tetszett!
Gyula Tokai
Gyula Tokai
2019-02-12T21:29:43+0000
A dicsőséges múlt és az értékek örökkévalosaga
Csaba Vilmosné Fekete
Csaba Vilmosné Fekete
2019-02-09T09:59:41+0000
Minél többen menjetek el !!! Aki ismeri, azért, aki pedig nem, azért !
Melinda Pinter
Melinda Pinter
2019-02-03T16:13:46+0000
Elképesztő gyűjtemény, ától cettig minden megtalálható, ami a Beatlessel kapcsolatos. Látványos, interaktív. Legalább másfél órát szánjatok rá, úgy elmegy az idő, hogy észre sem veszitek. És nemcsak rajongóknak! Gratulálok a kiállítás szervezőinek!
Zsanett Polgár
Zsanett Polgár
2019-01-06T18:33:17+0000
Totál elveszítettem benn az időérzékemet, pedig nem vagyok óriási Beatles rajongó, szimplán csak szeretem őket :) A kiállítás gazdag, informatív, hangos, rengeteg képpel, videókkal, évente lejátszható albumokkal, parókával, sikításmérővel 🤪, folyamatos kitekintéssel a nagyvilág eseményeire és mérhetetlenül sok, de ötletesen elrendezett ereklyével - imádtam <3
Jávori Maresz
Jávori Maresz
2018-12-29T23:20:19+0000
Minden ami Beatles - egyedi darabok, eredeti relikviák, izgalmas helyszínek, érdekes történelmi tények. Csak ajánlani tudom a rajongóknak! 😉
Steve Virovecz
Steve Virovecz
2018-12-26T19:27:22+0000
Zseniális helyszín, amit Egerben tett látogatás kapcsán kötelezően ajánlott. :)
Nikula Pál
Nikula Pál
2018-12-16T04:52:43+0000
Beatles forever ! Minden idők legjobb együttese a BEATLES !!!
Tápai Júlia
Tápai Júlia
2018-12-11T19:38:50+0000
itt aranyos kedves vendég látok --gazdag anyagú kiállítás láttam a napokban --tetszett --- sajnos Eger városában valahol elhagytam arany láncom kicsi jáde Buthával..
Erzsi Fülöp Erzsébet
Erzsi Fülöp Erzsébet
2018-12-05T17:31:48+0000
Ma voltunk ott. Szuper a kiállítás, csakúgy mint a film😊❤️
Erzsébet Csípai
Erzsébet Csípai
2018-11-18T17:28:22+0000
Igényes átfogó remek összeállítást láthattunk. Érdemes időt szánni a megtekintésére. Köszönjük.
Vincze Árpádné
Vincze Árpádné
2018-11-18T14:47:41+0000
Nagyon jó! Nagyon gazdag a gyüjtemény!
Matuska Timót
Matuska Timót
2018-11-11T14:35:44+0000
It's been an inspirational timetravel journey back to the 60s and 70s. You can see a lot of interesting Beatles products, of course listen to there music, there is even a room where you can play Beatles tunes on a real guitar with an amp. It's a must for fans :)
Erzsébet Jakab
Erzsébet Jakab
2018-11-03T05:59:03+0000
Gazdag gyűjtemény, kortörténet, a mai kor technikájával tálalva. Fantasztikus élmény! Kilépve a múzeum ajtaján olyan “ kell meg visszmenni” érzés kerít hatalmába. Mert jó volt, ......
Sándor Harmat
Sándor Harmat
2018-10-30T16:53:28+0000
Nagy élmény volt. Ajánlom mindenkinek
Anikó Holop Lászlóné Nacsa
Anikó Holop Lászlóné Nacsa
2018-10-18T06:52:57+0000
Élvezet volt végigjárni a kiállítást.
Hoffner-Szonda Evelin
Hoffner-Szonda Evelin
2018-10-18T06:22:17+0000
Nagyon részletes és tárgyi emlékekben is bőséges a kiállítás. Jó kis zenék szóltak nézelődés közben... :-) Igazán élveztük.
Krisztina Kaszai
Krisztina Kaszai
2018-10-07T11:06:31+0000
Kedvesek,készségesek és hatalmas gyűjtemény!Gratulálunk
Szilárd Pilván
Szilárd Pilván
2018-09-27T08:15:32+0000
Felejthetetlen élmény, aki egy kicsit is szereti a Beatles-t annak kihagyhatatlan!
Zoltán Lauscher
Zoltán Lauscher
2018-09-16T11:33:27+0000
Hatalmas, végignézhetetlen, elsőre befogadhatatlan gyűjtemény, amitől végig futkározott rajtam a hideg. Látni kell!
Csabi Danko
Csabi Danko
2017-06-24T11:11:00+0000
Orsolya Bogár
Orsolya Bogár
2018-08-03T19:21:20+0000
Fantasztikus időutazásban volt részünk, csodálatos élmény volt!!! ��� Ha nem érkezett volna el észrevétlenül a záróra, még azóta is a sikító masinát tenném próbára... �
Mariann Orha
Mariann Orha
2016-04-21T10:24:10+0000
Csaba Attila
Csaba Attila
2017-02-16T00:09:33+0000
Marika Nyitray Tamásné
Marika Nyitray Tamásné
2018-07-26T14:55:23+0000
Nagyon összeszedett, szuper gyüjtemény. Mindhalálig BEATLES!
Réka Nyitray
Réka Nyitray
2018-07-26T14:50:47+0000
Csodás gyűjtemény, napokig tudnám nézegetni, és a személyzet is nagyon kedves! :)
Henrietta Miklós
Henrietta Miklós
2018-07-19T19:12:15+0000
Szuper hely!
Enikő Bertók Csölle
Enikő Bertók Csölle
2018-07-12T20:33:54+0000
Nagyon szinvonalas kiállítás!!!
József Marsi
József Marsi
2018-07-09T08:53:23+0000
Elképesztően profin összeállított kiállítás! A pince, ahol a filmvetítés van, a Cavern Club hangulatát idézi vissza. Majd onnan két szinten keresztül láthatunk mindenféle Beatles ritkaságot, az eredeti hatvanas években készült Beatles tárgyaktól kezdve az acetát lemezekig. Interaktív, keverhetsz Beatles albumot, játszhatsz a Rockband játékon, közben filmvetítések mennek, digitálisan Beatles újságokat lapozgathatsz, miközben Beatles zene szól és így tovább. Rajongóknak szigorúan kötelező! : )
Anna Podkościelna-Cyz
Anna Podkościelna-Cyz
2018-06-30T13:37:42+0000
Świetne miejsce! POLECAM!
Máté Garajszki
Máté Garajszki
2018-06-26T12:47:54+0000
Karancsi Balázs Tamás
Karancsi Balázs Tamás
2018-06-17T13:11:50+0000
Elképesztő gyűjtemény...!!!
Zsuzsanna Bálint
Zsuzsanna Bálint
2018-05-28T19:18:31+0000
Fantasztikus kiállítás! Imádtam az egészet!! Ezt mindenkinek látni kell!! :)
Gergely Sinka
Gergely Sinka
2018-05-18T12:25:46+0000
Sinka-Szabó Dóra
Sinka-Szabó Dóra
2018-05-18T10:10:07+0000
László Futó
László Futó
2018-05-16T10:39:56+0000
Zoltán Fülöp
Zoltán Fülöp
2018-05-15T11:07:22+0000
Csodálatos gyûjtemény, jól éreztem magam.
Fruzsi Fodor
Fruzsi Fodor
2018-05-12T05:59:18+0000
Tegnap volt szerencsém végre megnézni a múzeumot! Imádtam ! Eltudtam volna lenni ott egésznap! � További sok sikert kívánok!
Glück Gábor
Glück Gábor
2018-05-05T05:40:00+0000
Arnold Hőbe
Arnold Hőbe
2018-05-02T15:35:50+0000
Zseniális.
Eszter Hakucsák
Eszter Hakucsák
2018-04-30T21:48:52+0000
Kocziszky Nóra
Kocziszky Nóra
2018-04-30T19:22:18+0000
Tibor Egervári
Tibor Egervári
2018-04-21T10:36:06+0000
Gondoltam bemegyünk,körülnèzünk,kijövünk,itt is voltunk.Aha.Beszarás!!!Top 5 !!!
Iván Stella
Iván Stella
2018-04-15T11:01:53+0000
Péter Laufer
Péter Laufer
2018-04-10T09:40:08+0000
Már jártunk ott, szuper volt, nosztalgiáztunk!
Dóka Brigitta
Dóka Brigitta
2018-04-02T19:52:07+0000
Dodi Dudas
Dodi Dudas
2018-03-31T16:07:41+0000
Antónia Pongrácz
Antónia Pongrácz
2018-03-31T12:05:35+0000
Gergő Ostorházi
Gergő Ostorházi
2018-03-29T06:32:35+0000
Kulcsár Gabriella
Kulcsár Gabriella
2018-03-28T19:26:02+0000
Kihagyhatatlan, jó program! Valóságos időutazás tényekkel, a jó Beatles számokkal, és természetesen a kiállítást vezetőkkel, akik mindent tudnak az együttesről! Mindenkinek ajánlom!
Judit Murányi
Judit Murányi
2018-03-18T05:59:39+0000
Csoda jó kis hely, óriási kiállítási anyaggal, igényesen és érdekesen összeállítva.Csak ajánlani tudom mindenkinek aki arra jár.
Erzsébet Szabadosné Tamási
Erzsébet Szabadosné Tamási
2018-03-17T18:13:41+0000
Nem túl nagy reményekkel léptem be az ajtón. Egy átlagos, 50 árnyalatos szürke kiállításra számítottam. � Óriásit tévedtem. A "túravezető" közvetlensége, nyitottsága, igen alapos Beatles-tudása magával ragadott bennünket, mindamellett, hogy a starter kisfilm és a kétszintes tárlat is igen izgalmas, gazdag és igényes volt. Nem vagyok egy fanatikus Beatles rajongó, de ezt kár lett volna kihagyni. �
Georgina Fáklya
Georgina Fáklya
2018-03-16T14:54:28+0000
Radoslaw Gil
Radoslaw Gil
2018-03-15T15:10:26+0000
Viktor Tumbász
Viktor Tumbász
2018-03-07T10:10:05+0000
Nagyon színvonalas, csodás gyűjtemény! :-) Respekt!!!
Les Gábor
Les Gábor
2018-03-06T16:58:28+0000
Zsuzsa Vass
Zsuzsa Vass
2018-02-22T20:51:25+0000
Zoltan Halasz
Zoltan Halasz
2018-02-19T08:12:51+0000
Mátrai Ilona
Mátrai Ilona
2018-02-17T09:45:00+0000
István Földi
István Földi
2018-02-16T13:56:03+0000
Attila Lőrinczy
Attila Lőrinczy
2018-02-13T16:27:02+0000
Gábor Korbely
Gábor Korbely
2018-02-11T17:16:43+0000
Zbigniew Hoczyk
Zbigniew Hoczyk
2018-02-01T05:11:29+0000
�Tak trzymać
Nagy Hajnal
Nagy Hajnal
2018-01-28T19:13:38+0000
Oláh-Jaksa Gabi
Oláh-Jaksa Gabi
2018-01-28T13:23:43+0000
Földes Máté
Földes Máté
2018-01-28T11:17:25+0000
Zsuzsanna Vass
Zsuzsanna Vass
2018-01-24T18:28:40+0000
Egy szuper hely, csodálatos időutazás! Méltó emlékhelye a Beatlesnek, és annak a hatalmas, csupa szív, csupa szeretet korszaknak, amit a négy gombafejű géniuszunk meseszép zenéje és egy békés, igazságos, emberhez méltó világért folytatott harcai fémjeleztek. Melyhez világszerte lelkesen csatlakozott a Beatnemzedék, mely fenekestől forgatta fel az életünket, emberibbé téve az akkori világot. Szelíd, erőszakmentes világforradalmukkal méltán nyerve el a történelemtől a Nagy Generáció - címet. Emlékeik, értékeik, eszmeiségük nem is kerülhetett volna avatottabb kezekbe, nem is találhatott volna féltve őrzőbb szívekre, mint az Egri Road Beatles Múzeum megálmodói, működtetői, valamint a lelkes rajongótáboruk, közönségük srácai!
Róbert Weiler
Róbert Weiler
2018-01-22T06:08:58+0000
Szuper hely! Egerben kötelező program. :)
Dubányi Adrienn
Dubányi Adrienn
2018-01-03T15:39:49+0000
Katona Ferencné
Katona Ferencné
2018-01-02T20:18:04+0000
A 2018-s évet itt kezdtük a Férjemmel mivel ez nagy vágyam volt. Fantasztikus gyüjtemény ,kedves kollégák, és egy kis időutazás �. Mindenkinek csak ajánlani tudom !�� Nagyon jó volt!!! Köszönöm szépen!!!! Boldog Új Évet és további sok sikert!!!
Woj Tek
Woj Tek
2018-01-01T17:09:48+0000
Pasję autorow EGRI ROAD czujesz na kazdym kroku! W każdym słowie! Jestescie swietni!!! Wspanialy czas! Wspaniala podróż! Dziekujemy!
Jacek Makowski
Jacek Makowski
2017-12-17T15:59:01+0000
Krótki film o historii tego bandu, również w języku polskim ;) dużo pamiątek i wspomnień. Obowiązkowe miejsce odwiedzin dla ludzi, którzy kochają muzykę :)
Tomy Major
Tomy Major
2017-12-14T12:00:44+0000
Imádom a Beatlest!!!
Évi Gábor
Évi Gábor
2017-12-11T18:15:51+0000
Nagy várakozással mentünk a múzeumba.Nem csalódtunk,élmény volt megtekinteni.Ajánlom aki szerette a Beatlest,és módja van rá,menjen el és nézze meg!Gratulálunk a létrehozójának és jó egészséget a további gyűjtögetéshez!!!
Bence Balogh
Bence Balogh
2017-12-04T19:08:30+0000
Fehérvári Zoltán
Fehérvári Zoltán
2017-11-22T11:21:48+0000
Szilvia Czinege
Szilvia Czinege
2017-11-17T18:09:25+0000
Beszteri Marianna
Beszteri Marianna
2017-11-17T16:25:30+0000
Kornélia Fülöp
Kornélia Fülöp
2017-11-17T16:15:02+0000
Judit Szabó
Judit Szabó
2017-11-17T15:52:35+0000
Lívia AT
Lívia AT
2017-11-15T15:15:13+0000
Egyedülálló, interaktív gyűjtemény, sok ritkasággal. Igazán világszínvonalú összeállítás, ahol még az igazi beatlemániákusok is találnak csemegét. Must see :)
Lénárt-Hegymegi Hencsi
Lénárt-Hegymegi Hencsi
2017-11-12T16:18:14+0000
Kis Csaba
Kis Csaba
2017-11-11T17:23:50+0000
Gyula Polyák
Gyula Polyák
2017-11-07T13:48:54+0000
Klasz kis rajongói múzeum, kedves emberekkel. A zene viszont lehetne hangosabb. ;-)
Nóra Bartolák
Nóra Bartolák
2017-11-07T13:23:54+0000
Vizy Domonkos
Vizy Domonkos
2017-11-07T10:45:43+0000
Grzegorz Babut
Grzegorz Babut
2017-11-02T08:14:44+0000
Hirsch Veronika
Hirsch Veronika
2017-11-01T15:40:04+0000
Bernadett Szilasi
Bernadett Szilasi
2017-10-28T17:15:11+0000
A fiúk történelmet írtak, és ezt így bemutatni különleges élmény volt. Csak ajánlani tudom mindenkinek aki Egerben jár hogy ezt a múzeumot feltétlenül nézze meg, nem fog csalódni.
Jacek Muszkiewicz
Jacek Muszkiewicz
2017-10-28T11:32:52+0000
Stara miłość nie rdzewieje-THE BEATLES
Boros György
Boros György
2017-10-26T11:24:38+0000
Tia Lettiem
Tia Lettiem
2017-10-25T12:04:14+0000
Felejthetetlen élményt nyújtott számomra! A hely hangulatos, a kisfilmmel kezdődően elvarázsol és néhány órányi időutazás veszi kezdetét..:) Köszönöm!!! :)
Júlia Aszódi
Júlia Aszódi
2017-10-16T13:08:04+0000
Egyedülálló gyűjtemény. Szinte felfoghatatlan, hogy lehetséges ennyi mindent összegyűjteni. Magával ragad és sikerül közelebb jutni ahhoz, hogy megértsd, mi ölelte/öleli körbe az egész Beatles zenekart. Meg kell nézni! A lehetőség adott... ;)
Nikii Felhősi
Nikii Felhősi
2017-10-16T12:56:07+0000
Bence Csaba Nagy
Bence Csaba Nagy
2017-10-15T13:13:19+0000
Akit egy kicsit is szereti a Beatlest, annak kotelezo! Nagyob interaktiv es otletgazdag, informativ, reszletgazdag,teli egyedi relikviakkal. must see!
Anna Rénes
Anna Rénes
2017-10-13T19:56:14+0000
...Igazából nem is tudok erre a múzeuma kifogásolhatót mondani, teljesen megfelel annak, amit "ígér", abszolút meg lehet ismerni a Beatlest itt - akár korábbi ismeretek nélkül is -, a legtöbb múzeumokra jellemző tiltott dolog itt szabad, lehet hangosan zenét hallgatni, megemlékezni, bizonyos műtárgyakat tapizni, énekelni, sikítani, gitározni, hajstílust váltani pár másodpercre vagy ameddig szeretnénk... Az ember itt igazán szabad lehet, miközben komplex Beatles-tudást fejleszt ki magának. Ami még szintén nagyon tetszett, az az, hogy átfogóan tekint a történelemre, nem csak a Beatles-sztori mutatkozik meg, az egész világot meghatározó politikai változásokról is olvashatunk a falakon, miközben nyomon követhető a zenekar életútja. Értékelésem már csak a hihetetlenül kedves dolgozók miatt is ÖT CSILLAG!
László Rénes
László Rénes
2017-10-13T18:03:02+0000
Jenő Tóth
Jenő Tóth
2017-10-09T09:00:07+0000
Ozvald Zsuzsa
Ozvald Zsuzsa
2017-10-08T19:28:13+0000
Fantasztikus gyűjtemény, különleges "ereklyék", igazi csemege minden Beatles rajongónak. A tulajdonosok is nagyon kedvesek, látszik, hogy szívük-lelkük benne van az egészben. Az esti előadás is nagyon érdekes volt, no meg a koncert is szuper. Köszönjük!!
Vivien Farkas
Vivien Farkas
2017-10-07T17:30:30+0000
Justyna Paszkowska
Justyna Paszkowska
2017-10-05T17:42:52+0000
A great place with an incredibly friendly approach towards visitors. I highly recommend seeing this collection during a stay in Eger.
Zbigniew Sendek
Zbigniew Sendek
2017-09-30T18:39:14+0000
Super miejsce. Ciekawie pomyślane. Mili i kompetentni ludzie obsługujący zwiedzających. Można robić zdjęcia.
Ákos Gergely
Ákos Gergely
2017-09-30T11:00:33+0000
Bernadett Baranyi
Bernadett Baranyi
2017-09-29T11:52:23+0000
Tamás Vigh
Tamás Vigh
2017-09-21T14:44:30+0000
Kiszely Flóra
Kiszely Flóra
2017-09-21T14:40:14+0000
Az egri Beatles múzeum egy valóságos kincsesbánya a rajongók számára! Bátran ajánlom mindenkinek, aki szeret Beatles-mütyüröket nézegetni, érdekességeket olvasgatni a zenekarról, sikongatni a kedvencei után vagy akár a "gombafejűek" nótáit játszani. Nekem a Sárga Tengeralattjáró szoba volt a kedvencem. :) Köszönjük az élményt!
Attila Halmosi
Attila Halmosi
2017-09-14T11:46:25+0000
Jenníí Oláh
Jenníí Oláh
2017-09-10T09:11:46+0000
Orsolya Kerekes
Orsolya Kerekes
2017-09-09T14:20:51+0000
Nagyon jó hely. Soha nem láttam még ilyen jó kiállítást. :) �
Rózsa Bakosné Bimbó
Rózsa Bakosné Bimbó
2017-09-02T13:16:46+0000
Kohári Beáta
Kohári Beáta
2017-08-27T14:39:06+0000
Nagyon jól éreztük magunkat!!! Csak ajánlani tudom mindenkinek!!
Kaldenekkerné Gerda
Kaldenekkerné Gerda
2017-08-27T11:00:29+0000
Next Reviews

Google Reviews

BEATLES Museum Road Eger (Eger, Hungary)
4.8
Based on 868 reviews
powered by Google
Renáta Sumi
Renáta Sumi
09:20 30 Oct 20
Amazing experience, a must visit place in Eger- not only for tourists.
Alexander Nagy
Alexander Nagy
18:39 03 Sep 20
Really amazing! Must go there! You may little bit feel that start just few weeks ago, but they go to really good way. Just need more English title of the things or someone who lead you cross the museum. Good job!
Richárd Tóth
Richárd Tóth
17:18 15 Aug 20
Nem vagyok oda a bandáért, de az ott dolgozó szőke hölgy rettentő aranyos volt, e mellett a múzeum is zseniális. 5*
Ma Szi
Ma Szi
18:20 13 Aug 20
Remek ötlet, zseniális összeállítás, tiszteletreméltó megszállottság. Bárhol megállná a helyét, remélem, fogja is! Mondjuk egy nagyobb térben. Örök élményt adott, hálásan köszönöm!
Kornél Kereszturi
Kornél Kereszturi
17:11 10 Aug 20
Egyedülálló kiállítás, a tárlatvezetés érdekes, még egy rövidfilmet is beiktattak. Ha mindent meg akar az ember nézni, pár órát rá lehet szánni, annyi az információ. Rajongóknak kötelező!
Renata Dobo
Renata Dobo
21:17 07 Aug 20
Nem vagyok fanatikus Beatles rajongó, de a zenéjüket imádom és rengeteg érdekes storyt tudtam meg a zenekarról, meg egy kicsit időutazás is volt. Nagyon tetszett a múzeumi dolgozók lelkessége és az, hogy minden kérdésre tudtak válaszolni. Az már biztos, hogy ez egy egyedi tárlat Magyarországon.
Mira
Mira
13:29 03 Aug 20
Aki szereti a Beatlest annak ez egy hatalmas élmény lesz! Az emberek akik fogadtak minket elképesztően segítőkészek és kedvesek voltak, látszott rajtuk, hogy igazi Beatles rajongók :))
Antony Tait
Antony Tait
12:07 19 Feb 20
Who'd have thought, a beatles museum in the middle of rural Hungary. The museum houses an avid fans collection, but is full of treasures and is large and well laid out. A birthday treat the visit was informative fun and thoroughly enjoyable.
francesco paolo santi
francesco paolo santi
07:07 30 Dec 19
Very nice museum, full of gadgets and documents. Worth a visit if you are in town and like music.
Magdalena Włodarska
Magdalena Włodarska
09:28 18 Aug 19
The best Beatles museum anywhere! Magnificent collection of photos and souvenirs! Great organisation. Hope to get back there one more time!
DouaPuncte G
DouaPuncte G
08:23 07 Aug 19
Great museum... but a little expensive...as a student...it was overpriced to get in...and couldn't afford any souvenirs...800 Hungarian money for a guitar pick
A Google User
A Google User
16:53 25 Jul 19
a must see if youre in eger! lots of fun stuff to see with tons of info! lots of little niche stuff is on display like candies and buttons, which i find interesting. staff also speak in english and there’s an interesting movie about their early life that they play. the museum is interactive as well in some parts! casual and hardcore fans will love this place
flora michaels
flora michaels
16:53 25 Jul 19
a must see if youre in eger! lots of fun stuff to see with tons of info! lots of little niche stuff is on display like candies and buttons, which i find interesting. staff also speak in english and there’s an interesting movie about their early life that they play. the museum is interactive as well in some parts! casual and hardcore fans will love this place
Mike Clarke
Mike Clarke
19:39 09 Jul 19
Wonderful experience. Beautifully laid out, it guides you through the Beatles' major years and supports it with a multitude of linked photographs and memorabilia. The start of the tour sets the tone in an unexpected, yet very memorable, way. I cannot recommend it enough.
Csenge Peták
Csenge Peták
21:47 02 Jul 19
Very friendly staff and a great overall experience.
randy Sigite
randy Sigite
22:28 09 Jun 19
Awesome collection of Beatles music
Assel Stambekova
Assel Stambekova
16:25 24 May 19
Loved my time here ! Great snapshots of The Beatles' journey, their successes and failures, personal stories, anecdotes, plenty of memorabilia, live and studio recordings. You can also put on headphones at different corners of the museum and sing along your favourite band songs. The host is super hospitable, welcoming and friendly.
József Farkas
József Farkas
05:33 15 Apr 19
The collection of pictures, objects is great, including some really rare pieces. There are many chanches for being active during our visit, and making funny selfies. We received a warm wellcome and a very detailed, interesting introducion from the gentleman in the museum. Give at least 1.5 hours. Strongly recommended for everyone, who heard ever at least one song of the Fab Four!
Bacsatyai Gyorgy
Bacsatyai Gyorgy
11:35 22 Mar 19
U think u know Beatles, just wait and see for yourself 😉👌
Peter Šebo
Peter Šebo
18:31 29 Dec 18
Great museum, plenty of stuff to see, helpful guides.
Filip Arlet
Filip Arlet
09:05 18 Sep 18
Amazing stuff there.
Adéla Pavelková
Adéla Pavelková
21:21 09 Sep 18
Nice place, amazing staff!
Moira Steiner
Moira Steiner
19:15 04 Sep 18
Totally worth it to visit this museum; the place is fantastic, it guides you through The Beatles' history perfectly in a wonderfully ambiented place and it has an amazing collection of the band's objects. I thought it was delightful that someone threw that love and dedication to build the museum. I can only be grateful.
עדי סיון גילדור
עדי סיון גילדור
16:41 18 Aug 18
Great exhibition! We had great time. Thank u
Alan Mackechnie
Alan Mackechnie
22:57 05 Aug 18
Best Beatles museum anywhere, and that includes Liverpool!
Next Reviews
error: Content is protected !!